Soha nem látott gazdasági válság zajlik a világban, aminek április jelenti a mélypontját a hazai gazdaságban, amit májusban már lassú, a júniusban pedig erőteljesebb visszapattanás követhet - mondta a parlament gazdasági bizottságában Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója, jövendőbeli alelnöke. Virág Nagy Mártont váltja, miután a korábbi alelnök váratlanul távozott posztjáról.

A jelölt szerint a hazai gazdaságpolitika hatékonyan és gyorsan tudott lépni a koronavírus járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozása érdekében, ebből is kiemelkedik a hitelmoratórium. Az MNB javaslatára hozott kormányzati lépés nyomán az eddigiek alapján 2000 milliárd forint megfizetése alól mentesülnek jelenleg a hazai cégek és háztartások.

Készen kell lenni az új normákhoz való alkalmazkodáshoz, minden válság új normákat hoz a gazdaág működésében, így volt 2008-2009-ben is, ez most hatványozottan így lesz - fogalmazott a közgazdász. Várakozása szerint 5-6 év múlva már teljesen más lesz a globális monetáris politika, nagy változások vannak, ezért meg kell őrizni a 2013 óta látott jegybanki proaktivitást.

A bizottsági kérdésekre adott válaszaiban Virág azt mondta, hogy az MNB továbbra is szerény növekedést vár idén a gazdaságban, szemben a kormány és a legtöbb nemzetközi, eltérő léptékű recessziós előrejelzésekkel. Ennek előfeltétele azonban, hogy a tervezett magán- és állami beruházások is beinduljanak az év második felében, és azt követően is tartósan számolni kell a koronavírus járvány nyomán kialakult gazdasági krízis következményeivel.

Virágot kérdezték a jegybank és a Pénzügyminisztérium közötti feszültségekről. Erről a jövendőbeli alelnök azt nyilatkozta, hogy a szakmai vitáknak eddig is és a jövőben is megvan a helye, ez azonban semmit nem von le abból, hogy az elmúlt években a költségvetési és a monetáris politikai nagyon jól együtt tudott működni.

A bizottság többsége támogatta Virág Barnabás alelnöki jelölését.