Virológus: a vírus valószínűleg már Magyarországon van

A koronavírus valószínűleg már Magyarországon van; továbbra is indokolt az óvatosság, miközben el kell kerülni a pánikot - mondta Rusvai Miklós virológus, az Állatorvostudományi Egyetem oktatója szerda reggel az M1-en.
Domokos László, 2020. február 26. szerda, 10:10
Fotó: Pixabay

A szakember szerint bár Kínában már csökkenőben van a fertőzöttek száma, a "másodlagos gócokban", mint több európai országban vagy Iránban még csak most kezdődött a járvány felfutása.

Az óvatosságot érintően azt mondta, ha valamelyik észak-olasz városba lenne lefoglalt útja, valószínűleg lemondaná, de nem azért, mert tart a betegségtől, hanem mert nem akar karanténba kerülni.

Szavai szerint világjárványról akkor beszélünk, ha bizonyos számú ország érintett egy adott betegségben. Ugyanakkor ez csak játék a szavakkal, hiszen a vírus sem veszélyesebb, sem veszélytelenebb nem lesz, ha a világjárvány kritériumai teljesülnek.

Egyelőre a mortalitási adat a koronavírus esetében magasabb, mint az influenzánál. Előbbinél 2 százalék feletti, de pontos adat még nincs, utóbbinál 1 százalék alatti. Hozzátette, a magas mortalitási adat jellemző azokra a kórokozókra, amelyek frissen kerültek át állatról emberre - mondta Rusvai Miklós az MTI beszámolója szerint.

A koronavírus - a fizikai ellenálló képességét tekintve - nagyjából az influenzához hasonlít. Egy úgynevezett burkos vírusról van szó, ami a nyirkos, hűvös időt szereti, érzékeny a "beszáradásra" és az UV-re. Emiatt a szakemberek abban reménykednek, hogy az egyre melegedő időjárás miatt alábbhagy majd a vírus terjedése - mondta a szakember.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Józsi2222, 2020.02.27 17:49

@lauda: csütörtök 14:56
A kommented elég logikátlanra sikeredet!
A vírus magyarorsz@gi jelenléte majdnem teljesen bizonyos, míg a te ötösöd valószínűsége madnem nulla.
Azonkívül nyilván tudod, hogy a totón az ötös nem rúg labdába.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2020.02.27 14:56

Valószínűleg ötösöm lesz a hétvégén !! Csak azt nem tudom ,a lottón , vagy a totón !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2020.02.27 14:55

@Koronat_Orsosra_Mozgalom_2: Neked nincs okod aggódni , mert olyan hülye vagy , hogy a korona vírus téged messze elkerül !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2020.02.27 14:23

A kiskakas aki mutatja a koronavírust, káros, roppant fertőző, világszerü, érthetetlen.-sokba kerül
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.02.26 21:15

Mindenki meneküljön!! Jajjj nekünk!!! Vajon miért építtetett Orbán bunkert magának Hatvanpusztán, he? Már ott van az egész famíliája, onnan ossza az észt, hogy megállította a vírust az országhatárnál! A leghülyébb nyuggerei, mint pl. Fricibacsi, tegnaputan, lauda stb. meg el is hiszik, aztán nem tudják hogy miben patkolnak el hirtelen, a féleszűek!

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html