Virológus: ősszel jó eséllyel újra berobban a koronavírus-járvány

A legfontosabb tudásunk jelenleg az, hogy az új koronavírus cseppfertőzéssel terjed, komolyabb, mint az influenza. Mindez meghatározza a védekezési lehetőségeinket: azaz a fertőzés ellen jelenleg a legtökéletesebb védekezési eszköz a szájmaszk, a kézmosás, az arc érintésének kerülése, a közösségi távolságtartás - mondta Kemenesi Gábor virológus a Népszavának.
Domokos László, 2020. június 2. kedd, 11:38
Fotó: MTI Fotó / Varga György

Fel kell adnunk azt a biztonságérzetet, amelyben eddig éltünk. Azokat a korlátokat, amiket az elmúlt hetekben megszoktunk, jó eséllyel meg kell tartani, míg a vírus itt lesz. Ázsiában is megfigyelhető volt a SARS-járvány után, hogy egész komolyan elterjedt a maszkviselés és az egyéb, légúti vírusok elhárítására irányuló közösségi szokások is megmaradnak - fogalmazott Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa a Népszavának adott interjúban.

Az újranyitás vírusszempontból egyértelműen veszélyes. Emellett még mindig túl sok ország gócpont, azaz megvan az esélye, hogy onnan behurcolják más területekre.

Az pedig még mindig nyitott kérdés, hogy például, akik most védettséget szereztek, a következő hullámot, következő érintkezést, hogy vészelik át. Szintén fogalmunk sincs arról, hogy a nyár milyen hatással lesz a vírusra. De nagyon valószínű, ha óvatlanok vagyunk, föllobbanthatja. Az még valószínűbb, hogy a járvány szezonális jellegű lesz. A koronavírusok általában ilyenek és az őszi-téli hullámuk a súlyosabb.

Most azt gondolom, hogy lesz egy átmeneti nyári időszak, amikor az emberek mozgása fönntartja a vírus földrajzi elterjedését és ősszel jó eséllyel be fog robbanni a járvány

- mondta a virológus.

Szavai szerint a mostani lazítás nem járványügyileg, hanem pszichológiailag és gazdaságilag tűnik elengedhetetlennek.

Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi tudásunk alapján van-e esély tartós védettséget nyújtó vakcinára, a szakember igennel válaszolt. Eszerint jó esély van rá, hogy egy stabil vakcina lesz, amelyet nem kell évente újra csinálni. A védettség foka azon is múlik, hogy melyik technológiájú oltóanyag "jön be", és az milyen embercsoportokban milyen védettséget ad. De még nem tartanak itt a vizsgálatok, úgyhogy bármi előfordulhat.

Hozzá kell szoknunk, hogy jöhetnek az újabb, világ körüli útra kelő vírusok. Több millió vagy végtelen számú ilyen van a természetben. És ahogy az emberiség utat tör magának mindenféle kis erdőben, meg dzsungelben, városokat épít, egyre több ilyen esemény lesz. Ez akkor is így van, ha most ettől nem nyugodott meg senki - tette hozzá Kemenesi Gábor.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.06.02 13:07

"Berobban", mi? Az influenzától, ami 20-szor ennyi áldozatot szed, mi a kurva anyádért nem fosod össze magad ennyire, virológus Úr?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Sancho12, 2020.06.02 12:25

@na4: Kilehet üríteni megint a kórházakat,van gyakorlat benne.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2020.06.02 12:16

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html