Visszaadhatják a vitatható állami tulajdonú kulturális javakat

Visszaadhatják azokat a közgyűjteményben lévő kulturális javakat, amelyek állami tulajdonjoga minden kétséget kizáró módon nem igazolható, és amelyeknek tulajdonjogát az adott személy megfelelően valószínűsíti. Az erről szóló előterjesztés, amely több törvényt is módosítana, pénteken jelent meg az Országgyűlés honlapján.
MTI, 2013. október 18. péntek, 21:35
Fotó: Napi.hu

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter javaslata szerint igény esetén elsődlegesen az állami tulajdon fennállását kell megvizsgálni, és ha kétség merül fel, akkor ez visszaadási kötelezettséget jelent. Abban az esetben, ha az igénylő hagyatékátadó végzéssel vagy öröklési bizonyítvánnyal nem tudja igazolni tulajdonjogát, akkor a valószínű örökösi minőség igazolására közjegyzői nem peres eljárást indítanak. Az átruházás illetékmentes lenne, csak a közjegyzői díjat, valamint a jogorvoslati eljárás illetékét kellene megfizetni.

A miniszter előterjesztésében emlékeztet arra, hogy a II. világháborút követően a közgyűjteményekbe különböző módon nagyszámú műtárgy és műtárgyegyüttes került, amelyek egy részénél kétséges, hogy jogszerűen állami tulajdonba is kerültek-e. A rendszerváltás előtt természetesnek tekintették, hogy a közgyűjteményben őrzött kulturális javak köztulajdonban vannak, függetlenül attól, hogy az állami tulajdonba vétel jogszerű volt-e. E tárgyak jelentős részénél a tulajdoni helyzet máig tisztázatlan és nem megfelelően dokumentált.

A rendszerváltás után ezeket több esetben megpróbálták visszaperelni az eredeti tulajdonosok vagy örököseik, változó sikerrel. Ebben szerepet játszott mind az állami tulajdonjogot gyakorló szervek, mind a közgyűjtemények rosszul értelmezett szakmai hozzáállása. Ennek következtében gyakorta nem a jogi helyzet valós tisztázási szándéka vezette az állami szerveket és intézményeket, hanem az adott vagyontárgy állami tulajdonban tartásának célja - olvasható az indoklásban.

Mint felidézi, egy korábbi vizsgálata során az Állami Számvevőszék is megállapította, hogy a bírósági eljárás mellett, illetve ahelyett nincs megfelelően kialakított eljárási rend. Nincs részletes jogi szabályozás arról, hogy mely szervek, milyen eljárásban, milyen adatok és dokumentumok alapján jogosultak és egyben kötelesek az ilyen ügyekben eljárni és döntést hozni.

A javaslat szerint az állami szervek és a közgyűjtemények a visszaadási igény előterjesztése esetén lefolytatandó eljárását, feladatait és kötelezettségeit a kormány rendeletben szabályozná.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár még áprilisban jelentette be, hogy jegyzéket készítenek a magyar múzeumokban vitathatatlanul nem állami tulajdonban lévő műtárgyakról, hogy azokat visszaszolgáltassák a jogos tulajdonosoknak.

HOZZÁSZÓLÁSOK