Orbán Viktor pozícióját stabilizálja Mesterházy Attila lemondása az MSZP elnöki posztjáról állapítja meg a Reuters, azzal érvelve, hogy ez tovább gyengíti az amúgy sem túl acélos politikai ellenzéket. Az MSZP a Magyarországot 1956 és 1989 között vezető kommunista pártból nőtt ki és vezette az országot 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között - emlékeztet a hírügynökség -, ám a hét végi európai parlamenti választáson a kormányzó Fidesz, illetve a szélsőséges jobboldali Jobbik mögött csak a harmadik lett.

Ezt megelőzően az április eleji országgyűlési választáson szenvedett el súlyos vereséget szövetségeseivel együtt - ez a két nagy bukás rántotta magával a pártelnököt. Mesterházy távozása erősíti a párt jövőjével kapcsolatos bizonytalanságot, miután támogatottsága a baloldalon belül is gyengül. Jön föl két ellenfele, a két korábbi szocialista kormányfő vezette DK és Együtt-PM.

Majd négy év múlva

Negyed évszázaddal a kommunista rendszer összeomlása után a szocialisták - akikre Orbán 2010-ben majdnem megsemmisítő vereséget mért - olyan süllyedő spirálba kerültek, amiből nagyon nehezen kerülhetnek ki - idézte a Reuters Krekó Pétert, a Political Capital igazgatóját. A baloldal vezető politikai erejének pozíciójáért folyó harc megkezdődött, ami tovább fogja bonyolítani a töredezett ellenzék felkészülését az őszi önkormányzati választásokra - idézte a Wall Street Journal szintén Krekót.

A szakértő szerint az MSZP könnyen kihívójára találhat a DK-ban, amelynek vezetője, Gyurcsány Ferenc úton van afelé, hogy újra a baloldal vezetője legyen. Ugyanakkor Orbánnak nem lesznek emiatt álmatlan éjszakái - erős ellenzék híján könnyen végezheti a munkáját.

A baloldali pártok együttműködése a következő időszakban várhatóan lazulni fog, néhány évig mindegyikük saját politikai imázsának erősítésén fog dolgozni - véli Gargyán Eszter a Citigroup elemzője. Ugyanakkor a sokszínűbb politikai paletta nagyobb részvételre ösztönözheti a szavazókat a következő parlamenti választásokon 2018-ban. Ez a szakértő szerint kihívást jelenthet a Fidesznek. A kis pártoknak ugyanakkor a választási rendszer miatt újra össze kell fogniuk, ha meg akarják szorongatni a kormánypártot.

Kamarillapolitika

A kormány tegnap nyilvánosságra került népsorával kapcsolatban két dolgot látnak említésre méltónak a Financial Timesnak nyilatkozó szakértők. Az egyik a viszonylag ismeretlen KDNP-s Seszták Miklós kinevezése fejlesztési miniszterré, miután 2013-elején erős bírálatok érték egy kormányzati távközlési tenderrel kapcsolatban, amiről a HVG számolt be részletesen. A másik Lázár János felemelkedése államtitkárból miniszterré, ami világossá teszi, hogy a Fideszen belül jelenleg ő a legerősebb ember, Orbán Viktor közeli szövetségese - mondta az FT-nek Boros Tamás, a kormányt gyakran bíráló Policy Solutions igazgatója.

Világos kommunikációs stratégia rajzolódott ki az elmúlt időszakban, amelyben közszerepléseik során Orbán jelenik meg a jó rendőrként, míg Lázár a rossz rendőrként - tette hozzá. Egyben úgy tűnik, hogy a mostani állás szerint Lázár háttérbe szorította Rogán Antalt, az egyik legnépszerűbb Fidesz-politikust, aki nem lett a kormány tagja.

Őszintén szólva nem hiszem, hogy bármilyen határozott változás következne be a politikacsinálásban - véli Peter Attard Montalto, a Nomura feltörekvő piaci specialistája. Orbánt a kollégái szűk csoportja veszi körül a Fideszben, illetve más posztokon - közéjük tartozik például Matolcsy György, az MNB elnöke -, akikkel megtárgyalja döntéseit. Ez nem fog változni. Ez a kör marad a politikacsinálás centruma, nem a kormány.