Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) jelentése szerint hétfő reggelig többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, de az ország délnyugati harmadán vékonyabb lehet a felhőzet, kisebb körzetekben átmenetileg kevésbé felhős is lehet az ég.  Összességében - a Délnyugat-Dunántúl kivételével - többfelé várható időszakosan kisebb eső, több csapadék legfeljebb az Északi-középhegység egyes részein és a Nyírség környékén lehet.

Hétfő reggeltől nyugat, délnyugat felől határozottan szakadozik, csökken a felhőzet, azonban a Tiszántúl és az Északi-középhegység nagyobb részén estig sok lesz a felhő. Főleg Borsodban és Szabolcsban - ahol néhol még napközben is zárt maradhat a felhőtakaró - előfordulhat kisebb eső, másutt már nem valószínű csapadék. A délnyugati, majd éjszakától a nyugati, északnyugati szél a Dél-Dunántúl és az Alpokalja nagy részét kivéve többfelé megerősödik, északkeleten helyenként viharossá fokozódik, de ott hétfőn nappal jelentősen mérséklődik a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6, 11 fok között alakul, ami még az esti, késő esti időszakban áll be. Hajnalra a Dél-Dunántúl kivételével sokfelé néhány fokot melegszik a levegő.

A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn az Északi-középhegységben, valamint az Eger-Békéscsaba vonaltól északkeletre 9 és 15, másutt 15 és 21 fok között valószínű.

Az OMSZ előrejelzése szerint a jövő keddtől szombatig napközben országszerte 9-18 fok várható.