Rácz jenő szerint ha az emberek igennel szavaznak, azt azért teszik, mert állami, önkormányzati intézményekben szeretnének gyógyulni, a kormánynak pedig kötelessége, hogy ezt a feltételrendszert teljesítse. Ez az eddig privatizált intézményekre is vonatkozik, nem lehet azt mondani, hogy amit december 5-ig privatizáltak az jó volt, de most már nem az. Azoknál a szolgáltatóknál - például műveseállomásoknál, laboroknál - , amelyek nem állami/önkormányzati intézmények a nép akaratának megfelelően vissza kell állítani vagy létre kell hozni az óhajtott tulajdonviszonyt. A visszavásárlásra és kártalanításra mennek majd el a következő 15 év költségvetési forrásai, mert így döntött a szavazópolgár. Ugyanez a helyzet a patikákkal és a háziorvosi praxisokkal is - hangsúlyozta Rácz. Ha az emberek így döntenek, akkor a kormánynak meg kell kezdenie a jogalkotási procedúrát; az egészségügyi miniszter a kormányfő utasítására már kiosztotta az előkészítés feladatát az apparátusnak. Kérdésre válaszolva a miniszter közölte: nem tudja, mi késztette a Magyar Orvosi Kamarát egy olyan kezdeményezés támogatására, amely a "kommunista egészségügy rémképét vetíti előre".