Visszavonulót fújt a letelepedési kötvények ügyében a gazdasági bizottság

Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága hétfőn egyhangú szavazással döntött arról, hogy visszavonja múlt szerdai döntését, amely az egyik letelepedési kötvényt forgalmazó cég működési területét terjesztette volna ki.
Inforádió, MTI, 2016. november 7. hétfő, 15:09
Fotó: Napi.hu

A bizottság ülésén Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke elmondta: már múlt héten szerdán jelezte, hogy új ülést hívnak össze, mivel a kormányzat részéről több nyilatkozat elhangzott arról, hogy a kormány az egész letelepedési kötvény feltételrendszerének megváltoztatását, illetve az államadósság finanszírozásának újragondolását tervezi.

Tóth Csaba (MSZP), a bizottság alelnöke azt indítványozta, hogy a letelepedési kötvényt forgalmazó összes cég forgalmazói engedélyét függesszék fel.

Szakács László (MSZP) ehhez kapcsolódva elmondta, úgy tűnik, hogy a letelepedési kötvények ügyének folyamatos említésével a gazdasági bizottságban egyfajta marketing tevékenység folyik.

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) élesen bírálta a bizottság múlt heti döntését, "hazaárulásnak" nevezte azt, hogy a testület a kormánypárti többség szavazatával az egyik forgalmazó cég tevékenységének kiterjesztéséről határozott. Szerinte a forgalmazó vállalkozások között "gyalázatos cégek" is vannak, ráadásul az komoly nemzetbiztonsági veszélyt jelent, hogy Irak területén is lehet ilyen kötvényt forgalmazni. Ő is javasolta, hogy még hétfőn függesszék fel az összes forgalmazói engedélyt. A bizottság kormánypárti képviselőinek többségi szavazatával elvetették Tóth Csaba javaslatát.

HOZZÁSZÓLÁSOK