Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A magyarországi települések a közműves ivóvízellátás terén nemzetközi összehasonlításban is jó mutatókkal rendelkeznek, 2007 óta minden hazai településen elérhető a közüzemi vezetékes vízszolgáltatás. Az ellátott lakások országos aránya 2007 végén 94,7, 2018 végén 95,3 százalék volt. Tavaly az ivóvízvezeték-hálózat 248 kilométerrel, a bekapcsolt lakások száma pedig mintegy 18 ezerrel nőtt - írja a KSH összelállítására hivatkozva az MTI.

A kiadvány szerint a települések több mint kétharmada csatornázott: a legalább 100 méter hosszú szennyvízelvezető hálózattal rendelkező települések száma a 2000. évi 854-ről 2018-ban mintegy 2,5-szeresére, 2101-re emelkedett, ami 2010-hez képest (1741 település) mintegy 21 százalékos növekedést jelent.

Itt hiányzik a csatornahálózat

Az 1054 közüzemi szennyvízelvezető rendszerrel egyáltalán nem rendelkező község közül 887 település 2018. év végi népességszáma nem érte el az 1000 főt. Baranya 206, Somogy 120, Borsod-Abaúj-Zemplén 102, Vas 95, Zala 91 és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 75 - zömében kis lélekszámú - településén hiányzott a csatornahálózat. A KSH szerint ezek többnyire olyan területeken vannak, ahol nem megoldható a csatornahálózat gazdaságos üzemeltetése, ezért egyedi szennyvízkezelő létesítmények alkalmazása jelenthet megoldást.

A szennyvízelvezető hálózatba bekapcsolt lakások száma 2017 és 2018 között mintegy 37 ezerrel 3 millió 654 ezerre (82 százalékos arány) nőtt, tovább csökkentve a vízhálózatba bekötött lakások számához viszonyított lemaradást.

A közműves csatornázással rendelkező lakások aránya - a 2000-es állapothoz hasonlóan - 2018 végén is Bács-Kiskun, Tolna, Békés, Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben volt a legalacsonyabb (73 százalék alatti). A legrosszabb helyzetben lévő Bács-Kiskun megyében a lakások 66 százaléka csatornázott. A fővárosban a peremkerületek egyes részei, több mint 39 ezer lakás (a budapesti lakásállomány 4,3 százaléka) nem volt bekötve a csatornahálózatba tavaly év végén.

Az úgynevezett másodlagos közműolló - a közműves vízellátásba és a szennyvízgyűjtő hálózatba bekapcsolt lakások arányának különbsége - 2000-ben 41,1, 2010-ben 22,6 és 2018-ban pedig 13,3 százalékpont volt, fokozatosan zárul.

A közcsatornában elvezetett szennyvizet szinte teljesen megtisztítják

A közcsatornán elvezetett szennyvizet csaknem teljes egészében megtisztítják a KSH kiadványa szerint. A közcsatornán elvezetett szennyvizek tartalmazzák az intézményi, az ipari, a saját kutas vízellátásból és az egyéb szennyvízkibocsátásokból származó szennyvizeket, valamint az egyesített szennyvízelvezető rendszereken elvezetett csapadékvíz mennyiségét is.

Tavaly a közüzemi szennyvízvezetékeken összegyűjtött szennyvizeknek országosan már csak 1,9 százaléka (10,9 millió köbméter), míg 2000-ben 9,7 százaléka (51,3 millió köbméter), 2017-ben 2,7 százaléka (14,8 millió köbméter) került kezelés nélkül, tisztítatlanul a befogadókba, főként a felszíni vizekbe.