A Közbeszerzési Döntőbizottság még december közepén indított hivatalból vizsgálatot a Miniszterelnöki Hivatal által "A kormány egyes kiemelt programjaival kapcsolatos stratégiai tervezés, tartalmi kidolgozás és az azokkal kapcsolatos kommunikációs feladatok" tárgyában lefolytatott meghívásos közbeszerzési eljárást. Mint arról az Index beszámolt, a meghívásos pályázatra három céget hívott meg a miniszterelnöki kabinet javaslatára a közbeszerzési igazgatóság, melyek közül végül csak a győztes Gaming Communications Kft adott be ajánlatot. A cég tulajdonosa Braun Róbert, aki az Index korábbi igazgatója, az SZDSZ egykori kabinetfőnöke, illetve cégén keresztül a kormányváltás óta kommunikációs tanácsadóként dolgozik a miniszterelnöki kabinetben. Emellett Braun felügyelőbizottsági tagja a Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában lévő Millenáris Kht.-nek. Az Index információi szerint azért kezdett vizsgálódni a Közbeszerzési Döntőbizottság, mert nem találta elegendőnek, hogy a nyílt pályázat elmaradását, illetve a sürgősséget azzal indokolták a Közbeszerzési Értesítőben, hogy 2002. májusában kormányváltás történt. Braun Róbert az Indexnek azt mondta: a sürgősségi eljárás oka az volt, hogy a 2003-as év feladatait csupán a 2003-as költségvetés számainak ismeretében lehetett tervezni, a költségvetést 2002. október 31-én nyújtották be, így nem maradt idő a nyílt, több mint kilencven napig tartó közbeszerzési eljárás lefolytatására. A Közbeszerzési Döntőbizottság péntekre, legkésőbb hétfőre készíti el az üggyel kapcsolatos határozatát, ha elmarasztalná ebben a kancelláriát, akkor pénzbüntetést kellene kiszabnia. A jogszabály szerint ugyanis törvénysértés megállapítása esetén a mulasztó szervezetet legkevesebb egymillió forintra kell büntessék, ha az is megállapítható, hogy személy szerint ki követett el mulasztást, az illetőt legalább százezer forintra büntetik. A testületnek ugyanakkor nincsen hatásköre arra az esetre, ha a törvénytelennek találtatott eljárás eredményeképp már megkötötték a szerződést. Megkeresésünkre Kiss Elemér titkárságán közölték, hogy a kancelláriaminiszter vélhetően a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata után szólal meg az ügyben. Szintén nem kívánta kommentálni az eljárást a Keller László vezette közpénzügyi államtitkárság.