Vizsgálni fogják a dolgozó nyugdíjasokat

Sok kérdést felvet, ha a nyugdíjasokat visszafoglalkoztatják az új szövetkezetek. Több negatív hatástól tartanak a szakértők, például az egészségi kockázatoktól az idősek esetében, ezért egyetemi kutatók vizsgálhatják a körülményeket.
Szabó Dániel, 2018. május 13. vasárnap, 09:47

Már 2017. júliusa óta működhetnek Magyarországon a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek, melyek lényege, hogy azok az idősek, akik még dolgoznának újra munkába állhatnak munkaerő-közvetítő szervezetek segítségével. Míg ez az aktív időseknek a juttatások mellé bevételt biztosít, addig a munkáltatók kedvezményesen, csökkentett terhek mellett foglalkoztathatják a jelentkezőket.

Viszont maga a foglalkoztatás több fontos kérdést is felvet: például milyen a kapcsolat a foglalkoztatás és az egészségi állapot között az idősek között. A Bama.hu beszámolója szerint ezt is vizsgálni fogja a Pécsi Tudományegyetem, miután május 9-én együttműködési megállapodást írt alá a Déli Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezettel, melynek értelmében a nyugdíjas dolgozók állapotfelmérését végzik el az egyetem kutatói egy innovatív módszertan alkalmazásával, melyet a PTE-n fejlesztenek ki. A felmérésben való részvétel ingyenes a nyugdíjas szövetkezet tagjai és a Pécsi Szenior Akadémia hallgatói számára.

Az együttműködésben a munka világába visszatérő nyugdíjas dolgozók fizikai és szellemi kompetenciáit folyamatosan vizsgálják majd, így kiszűrhetőek lehetnek a munkavégzés egészségi állapotra gyakorolt negatív hatásai. Mivel a demográfiai előrejelzések szerint az elkövetkező évtizedekben folyamatosan nőni fog az idősebb munkavállalók száma a társadalomban, ezért fontos felmérni, hogy idős korban a munkavégzés milyen egészségi kockázatokkal jár, és ezek hogyan kezelhetők.

A nyugdíjas szövetkezetek bár népszerűek - már 22 ezer embert foglalkoztatnak ebben a formában az áprilisi adatok szerint -, de nem mindenhol sikeresek az országban. Pakson például eddig alig három embernek találtak így munkát, az ottani szövetkezeti vezetők szerint a jogszabályok lehetetlenítik el a kiközvetítést.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

mandokilaci, 2018.05.14 10:08

@kabainetk@freemail.hu: Hát én nem kockáztatnék.Igaz még aktiv vagyok 65 évesen Hollandiában mivel itt 66,4 évre mehetek nyugdíjba .Jövőre megyek haza már nyugdíjasként de nem ajánlatos ilyet tenni.Egy ismerősöm feketén dolgozott mint lakatos és elcsípték .300 000 Ft-e büntették.Mivel feketén kaptál el egy építkezésen.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zpatriot, 2018.05.13 20:51

@Suzywong: A nehéz munkából nyugdíjba ment ember nem akar visszamenni oda és azt csinálni, amit nyugdíjba menetele előtt csinált.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarosPifta, 2018.05.13 19:32

Sok hülye nyugger nem veszi észre, hogy azért engedik, mert nem kap elég nyugdíjat, és azért is, hogy bebizonyítsa a teteves politikus, hogy lehet emelni a korhatárt, mert még dolgzoni jár az ütődöttje.
Pedig az nem munka, nem teljesítmény, amit ott heréznek.
Tavaly egy ilyen nyuggert, aki ráadásul kímélve is volt, éjjel haza kellett vinni, mert még úgy is kifeküdt, hogy óránként 20 perc szünetet tartott.
Qrvára hasznos mi?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Luftschutzbunker_Zwei, 2018.05.13 17:12

Érdekes, amikor a társadalom egy-egy rétegét munkára akarják fogni, mindig előkerülnek ezek a "szakértők" hogy aggódjanak és rettegjenek, persze az állam, azaz a mi pénzünkön. Legelőször ezeket az egyetemi ingyenélő, bérrettegő "szakértőket" kéne elvinni dolgozni, pár évre egy kőbányába.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kabainetk@freemail.hu, 2018.05.13 15:49

@Suzywong: A kőművest nem foglalkoztatják, az fusizik magának!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html