Amerikai-magyar egyeztetések kezdődnek a majdani vízummentességi szerződés alapjául szolgáló egyetértési nyilatkozatról pénteken Washingtonban - erősítette meg az amerikai külügyminisztérium. Az egyeztetések kedvező esetben már aznap befejeződnek, és a felek aláírhatják a memorandumot - idézte az MTI a minisztérium egy névtelenséget kérő tisztviselőjét. Hozzátette ugyanakkor: nincs biztosíték arra, hogy a tárgyalások egy nap alatt lezárulnak, az egyeztetések a jövő héten folytatódhatnak. A tisztviselő hangsúlyozta, a vízummentességi szerződés véglegesítéséhez Magyarországnak is a 10 százalékos vízumelutasítási küszöb alá kell kerülnie. Elmondta, hogy az amerikai belbiztonsági minisztérium minden pályázó országgal külön-külön egyeztet a szerződés tervezetéről. Az egyik állammal nagyobb, a másikkal kisebb haladást ért el Washington - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy az amerikai kormánynak a tárgyalások során figyelembe kell vennie azokat az új előírásokat, amelyeket a terrorfenyegetettséggel kapcsolatban elfogadott törvények rögzítenek. Ezeknek az előírásoknak a vízummentességi program jelenlegi tagjai 2009 októberéig kötelesek megfelelni - mondta. Egy kongresszusi tisztviselő azt mondta, a pénteken kezdődő konzultációkon a Budapestről érkező delegációt Berta Krisztina, a külügyminisztérium konzuli főosztályának vezetője fogja vezetni. A memorandumot magyar részről valószínűleg a washingtoni nagykövet, amerikai részről pedig a belbiztonsági minisztérium helyettes államtitkára fogja ellátni kézjegyével. Washington a magyar egyeztetésekkel szinte párhuzamosan Szlovákiával is tárgyal a vízummentességi szerződés tervezetéről. A washingtoni magyar nagykövetség az MTI megkeresésére annyit közölt: a memorandum tervezetéről a tárgyalások folyamatban vannak, és a felek a közeljövőben remélhetőleg megállapodnak. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerdán még úgy nyilatkozott, hogy napokon belül aláírhatja Magyarország az Egyesült Államokkal az amerikai vízummentességről szóló nyilatkozatot. A távirati iroda tegnap úgy értesült, péntekig Magyarország is aláírhatja az előzetes megállapodást az Egyesült Államokkal, az amerikai vízummentességi programhoz kapcsolódóan. Kormányzati források szerint a nyilatkozat hasonló lesz például a szerdán megkötött észt-amerikai szerződéshez. Göncz Kinga külügyminiszter az MTI-nek nyilatkozva szerdán hangsúlyozta: Magyarország nem vár az egységes uniós álláspontra a kérdésben, de együttműködik az Európai Bizottsággal.