1400 milliárdos bevétele volt a fuvarozóknak

Kilőttek a második negyedévben a fuvarozócégek - szemlézi az MTI a Világgazdaság csütörtöki cikkét.
Szabó Dániel, 2018. szeptember 6. csütörtök, 08:09
Fotó: Pexels

A főtevékenységük szerint a szállítás, a raktározás nemzetgazdasági ágba sorolt vállalkozások folyó áron számított értékesítési árbevétele elérte az 1400 milliárd forintot az idei második negyedévben, amely 13 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - ismerteti a lap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.

A vizsgált időszakban a helyközi személyszállítás utaskilométer-teljesítménye csaknem 6 százalékkal emelkedett, az áruszállítás tonnakilométerben mért teljesítménye viszont 4 százalékkal csökkent. A szállított áruk tömege (77 millió tonna) 7,5 százalékkal nőtt a 2017-es második negyedévhez képest. Ezen belül a csővezetékes szállítás 13, a közúti 10 százalékkal bővült, miközben a vasúti 2,1, a belvízi pedig 11 százalékkal esett vissza. Az árutömeg csaknem háromnegyedét közúton, ötödét vasúton szállították. Belföldi viszonylatban a közúti fuvarozás részesedése még nagyobb, elérte a 85 százalékos arányt. Ugyanakkor a vasúti, a csővezetékes és a belvízi szállítás esetében továbbra is a nemzetközi tevékenység a meghatározó.

A fotó forrása: Pexels.com/Le Minh.

HOZZÁSZÓLÁSOK