Ők most a legnagyobb adótartozók: ismert nevek és támogatott cég a listán

Egy milliárdos forgalmú, k+f támogatást elnyert számítástechnikai cég is felkerült a NAV harmadik negyedéves adóslistájára, több mint félmilliárdos tartozással. A jelentős összegű adóhiánnyal rendelkező cégek közt sok a székhelyszolgáltatós címre bejegyzett, tulajdonost váltott, tartozást hátrahagyott vállalkozás. A huzamos ideje adótartozással rendelkezők között feltűnnek ismert nevek is.
Domokos Erika, 2020. november 23. hétfő, 07:08
Fotó: Getty Images - A kép illusztráció.

Ezúttal nincs különösen nagy összegű, egymilliárd forintot elérő adóhiánnyal rendelkező adózó a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) harmadik negyedéves adóhiányos listáján. A bírságokkal együtt számolva azonban hét adózónak is egymilliárd körüli, vagy azt meghaladó tartozása van - derül ki a NAV honlapján közzétett, 2020. szeptember 30-ai állapotot tükröző adatokból.

A jelentős összegű adóhiánnyal rendelkező adózók nevét negyedévente közzéteszik, ezúttal 77 név - 36 magánszemélyé és 41 vállalkozásé - olvasható a listán, összesen 11,2 milliárd forint adóhiánnyal és 13,9 milliárd forintnyi mulasztási és adóbírsággal. (A második negyedévben is hasonló adatokat közölt a NAV: 10,8 milliárdos adóhiányt és 14,7 milliárd forint bírságot állapított meg a nagyadósokkal szemben, de akkor 60, most pedig 77 adózó került fel a listára.)

Talán eltűnök hirtelen

A listán most is szép számban találni székhelyszolgáltatós címre bejegyzett, külföldi vagy belföldi, szerénynek tűnő lakhelyre bejelentett személyek nevén lévő, adósságot felhalmozó cégeket.

Kik kerülnek fel az adóhiányos listára?
Negyedévente azoknak az adózóknak hozzák nyilvánosságra a nevét és elérhetőségét, akiknél az elmúlt negyedévben 10 millió forintnál, nem magánszemélyek esetében 100 millió forintnál nagyobb összegű adóhiányt állapított meg a NAV jogerőre emelkedett határozatban, és határidőre nem teljesítették a fizetési kötelezettségüket. Az adóhiány be nem vallott adóból, vagy a bevallott és a NAV által utólag megállapított adó különbözetéből, továbbá jogosulatlan adó-visszaigénylésből, adó-visszatérítésből, valamint jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatásból származhat.

Az idei harmadik negyedévben a legnagyobb adóhiányt, 548 millió forintot egy budapesti székhelyszolgáltatós címre bejegyzett Inés Trade Kft.-vel szemben állapította meg az adóhatóság, és 489 millió forint bírságot is kiszabott. A kft.-t nyolc évvel ezelőtt Inéz Ingatlankezelő néven alapították Telki székhellyel, 2016 decemberében végelszámolás alá került, ami 2018 márciusáig tartott. Utána a cég Inés Trade néven működött és új tulajdonos nevére került, az ingatlanüzemeltető és ingatlankezelő tevékenységet pedig kiegészítették vegyestermékkörű és számítógép-nagykereskedelemmel, telekommunikációs termék kiskereskedelmével és adószakértői tevékenységgel is. Az évben meg is ugrott a nettó árbevételük: nulláról 1,2 milliárd forintra. A kiadásaik azonban meghaladták a bevételt, így az évet közel nyolcmilliós veszteséggel zárták az utolsó leadott, 2018-as beszámoló szerint. Az nem derül ki, hogy miből jött össze a milliárdos fogalom. Az látszik, hogy az évben az árukészletük értéke is megnőtt, nulláról 970 millió forintra.

A magánszemélyek közül a legnagyobb adóhiányt, 465 millió forintot a móri Szemes Lászlónál tárta fel a NAV, az ő tartozása bírságokkal együtt 1,4 milliárd forint. A személy neve több, ma már kényszertörléssel megszűnt, illetve felszámolás alatt lévő cégben feltűnt az elmúlt években a cégadatokban, vannak köztük nagykereskedelmi tevékenységet is folytató, illetve ukrajnai magánszemélyek nevére került vállalkozások.

De szeretnék gazdag lenni

Egy papíron eredményesen működő, 2017 decemberében 55 millió forint kutatás-fejlesztési támogatást elnyert cég is felkerült a listára, 363 millió forint adóhiánnyal és 196 millió forint bírsággal. A Grafo-Coop Számítástechnikai Kft. azon ritka kivételek közé tartozik az adóslistán, amely leadta a 2019-es beszámolóját: ebben 1,1 milliárd forint nettó árbevételről és közel 20 milliós adózott eredményről jelentett. Három évvel korábban még 300 milliós forgalmú vállalkozás volt, azóta az éveket 7-10 milliós eredménnyel zárta. A kötelezettségállománya ez idő alatt több mint duplájára, 371 millióra nőtt 2019 decemberére. A társaságnak tavaly év végén 275 milliós kölcsönkövetelése állt fenn, valamint 137 millió forint értékben készletei és 27 millió forintnyi egyéb vagyona volt. Társasági adót kétmillió forintot fizetett tavaly.

A Grafo-Coop főtevékenysége a számítógép és -periféria javítása, de bejegyzett tevékenysége ezen termékek kiskereskedelme, a programozás és az oktatás is. Hogy mégsem olyan kerek minden a cégnél, mint amit a számok mutatnak, jelzi az is, hogy a társaság budapesti székhelyét előbb a Somogy megyei Kőkútra, majd idén májusban egy budapesti székhelyszolgáltatós címre tették át, és új tulajdonosaként egy romániai, szatmárnémeti lakóhelyű magánszemélyt jegyeztek be. A céggel szemben a NAV szeptemberben indított végrehajtást.

"Fotódómot" álmodtak
A projektadatok szerint a Grafo-Coop 2017. december 21-én az uniós-magyar támogatású Ginop 2.1.7-15 jelű, Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés című pályázaton 55,2 millió forint támogatást nyert el "fotódóm fejlesztésére" a Nógrád megyei Kazáron. A projekt összköltségét 92 millió forintra tervezték. A támogatásból 41,4 millió forintot előlegként kifizetett az irányító hatóság. A cég projektteve egy kísérleti fejlesztés volt, "amely 50-100 fényképezőgépből és mini számítógépből, valamint 5 infravörös érzékelőből történő dóm/állványrendszer elkészítése, a képek, adatok szoftveres begyűjtése és ezekből 3D-s képek előállítása, amelyek szabványos megjelenítőkkel (PC, tablet, telefon, internet) megjeleníthetőek". A fejlesztés eredménye maga az eszköz és annak vezérlő és feldolgozó szoftverei lennének.

Lehunyja sok szemét a ház

Az adóslistákon, mint szinte mindig, most is vannak újlengyeli székhelyű vállalkozások. A település nem az ott folytatható ipari tevékenységek miatt, inkább a nulla százalékos iparűzési adó miatt népszerű a vállalkozások körében, amit a székhelyszolgáltatást nyújtó cégek ki is használnak. Ilyen címen működik az 1,3 milliárddal tartozó New Kaskadas Kft. is, ami vegyes termékkörű nagykereskedelmi tevékenységet folytat, 2017-ben 1,5 milliárdos, 2018-ban 680 milliós forgalommal (ami belföldi árbevétel volt), és pár milliós eredménnyel. Beszámolót a tavalyi évéről már nem adott le a cég, aminek tulajdonosa Zekov Iván egykori jégkorong edző.

A szintén "nagy múltú", tatabányai, Komáromi úti "cégtemető" is képviselteti magát a friss negyedéves adóslistán, a személybiztonsági tevékenységet folytató Endup 200212 Frtscrty Kft.-vel (aminek neve februárig, Tatabányára kerüléséig, FRT Security Kft. volt), összesen csaknem 600 milliós tartozással.

Jelentős összegű adóhiányosok (2020. III. n.é.)
Adózó
Lakóhely, székhelyAdóhiány (M Ft)Jogkövetkezmény (M Ft)
Inés Trade Kft.1135 Bp., Lehel u. 48.
548,3489,9
ENT Solutions Kft.1196 Bp., Rákóczi u. 129.
496,9278,5
Tatinus Ker.-i Kft.2045 Törökbálint, Raktárvárosi u. 1.
478,8974,0
Szemes László8060 Mór, Bányász u. 73.465,4957,6
New Kaskadas Kft.2724 Újlengyel, Petőfi S. u. 48.448,8907,4
SF Produkt Kft.8200 Veszprém, Viola u. 2.415,0834,5
Endup 200212 Frtscrty Kft.2800 Tatabánya, Komáromi u. 31.
390,1206,8
Török Dániel Leon1051 Bp., Mérleg u. 12.
374,1769,3
Grafo-COOP Számítástechnikai, Ker.-i Kft.1068. Bp., Király u. 80.363,9197,0
DeuRed Magyarország Kft.1119 Budapest, Andor u. 21/C.342,2185,5
Singlár József2431 Perkáta, Szent Ist. u. 69.328,8672,0
Forrás: NAV

Óriás leszel, csak hunyd le kis szemed

A NAV negyedévente közzéteszi honlapján azoknak a nevét és elérhetőségét is, akik már huzamos ideje tartoznak, és a velük szembeni követelést még nem nyilvánították behajthatatlannak. Jelenleg több mint négyezer nagy adótartozót tartanak nyilván.

A 180 napon keresztül folyamatosan fennálló 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek és egyéni vállalkozók listáján (2020. szeptember 30. állapot szerint) 2851 név olvasható. Köztük van Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. volt vezérigazgatója, az egykori Széchenyi Bank vezetője - a felszámolás alatt álló banknál hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a fővárosi ügyészség. Továbbra is fent van a listán Berki Krisztián tévés celeb (aki többedrendű vádlottként belekerült egy fiktív számlás ügybe, amelyben tavaly beismerte a bűnösségét); az egykor modellként, énekesként és fitneszedzőként ismertté vált Bíró Ica, akivel szemben a bedőlt devizahitele miatt több végrehajtás és kilakoltatás indult; a 12 milliárdos károkozással gyanúsított bróker Marcsika, azaz Dobrai Sándorné, aki szeptemberben azt nyilatkozta a Blikknek, hogy a NAV szerint 30 milliós adótartozása van, ezért a 260 ezres nyugdíjának a felét levonják; valamint a Frabato néven ismert mágus, Fischl András.

A rakodópart alsó kövén ültem

A 180 napon keresztül folyamatosan fennálló 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező gazdasági szervezetek listáján szeptember végén 1463 név volt olvasható. Közülük mindössze 260 a még működő vállalkozás a NAV adatai szerint, a többi kényszertörlés vagy felszámolás alatt áll, illetve 19 társaságnak elindult a végelszámolása. Ez is jelzi, hogy nincs sok remény a sikeres végrehajtásra ezekkel a szervezetekkel szemben.

Nagyadósként lajstromozták a kormány célkeresztjébe került Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központot (REC). A külügyminiszter előterjesztésére a parlament szeptemberben döntött arról, hogy megszünteti a magyar kormány és a REC közti székhely-megállapodást 2021. november 1-jén, a kormány kiléptette hazánkat a REC jogállásáról szóló megállapodásból. A szentendrei központtal működő nemzetközi szervezet a környezetvédelem és fenntartható fejlődés problémáival foglalkozik, eddig mintegy 4000 projektet szervezett. A REC-et 1990-ben az USA, az EU és Magyarország alapította, az USA és az EU 5-5 millió dolláros hozzájárulásával. Az alapító okiratát 31 ország és az Európai Bizottság írta alá. A szervezet működése 2018-ban pénzügyileg ellehetetlenült, amit a kormány a kilépéssel kíván megoldani. Az előterjesztés parlamenti vitáján az ellenzéki pártok képviselőinek többsége a REC helyzetének rendezését tartotta kívánatosnak, nem a megállapodás egyoldalú felmondását. A szervezet szeptemberben még 56 dolgozót foglalkoztatott.

Most látom, milyen óriás ő

Adóslistán van Hajdú Péter műsorvezető és producer egykori műsorgyártó vállalkozása, a Frizbi Entertainment Kft., amely közvetve egy ukrajnai magánszemély tulajdonába került. A cégnél a NAV félmilliárdos adóhiányt tárt fel, és adónyomozás is indult, ami a Magyar Hang értesülése szerint idén nyár elején vádemeléssel zárult. Az egykor milliárdos forgalmú műsorgyártónak szeptember végén elindult a felszámolási eljárása.

Listán vannak a Magyarországon reklámadót nem fizető Facebook és Google írországi cégei, és az előadó-művészeti tao-támogatásokkal felpörgő Műhely Produkció, Maszka és Sacravia Színház közhasznú társaságok is, amelyeknél szabálytalan felhasználásra bukkant a NAV.

Nem nyafognék, de most már késő

A harmadik negyedéves adóslistán a második legnagyobb adóhiányos magánszemély Török Dániel Leon, akin összesen 1,1 milliárd forintot vasalna be az adóhivatal. Az ő nevénél is több székhelyszolgáltatós székhelyű, kényszertörlés, illetve felszámolás alá került cégnél jelez találatot a Céginfo.hu adatbázis keresője, köztük van a vegyes termékkörű ügynöki nagykereskedelem fő tevékenységet folytató Immo Investment Kft. is, amely szintén fent van a jelentős összegű adóhiányosok listáján, 115 millió forint megállapított adóhiánnyal.

Az egyéb műanyag termékek gyártásával foglalkozó SF Produkt Kft. neve kétszer is felbukkan a listán, összesen 415 millió forint adóhiánnyal és 834 millió forint bírsággal. A cég veszprémi székhellyel, kaposvári és kecskeméti telephellyel működik, leadott 2019-es beszámolója nincs, 2018-ban az értékesítési és egyéb bevétele 1,3 milliárd forint volt, az évet hárommilliós adózott eredménnyel zárta, adót mintegy kétmillió forintot fizetett. 2018-ban még átlagosan 265 bejelentett dolgozója volt, most 31 fő a NAV adatai szerint.

Közel félmilliárdos adóhiányt és kétszer annyi bírságot állapított meg a NAV a Tatinus Kereskedelmi Kft.-vel szemben, aminek a törökbálinti Depo raktárbázisra van bejegyezve a székhelye. A cégről mindössze annyi tudható a cégadatokból, hogy egy litván magánszemély alapította 3 milliós tőkével 2017 decemberében, gépjármű-kereskedelem fő tevékenységgel, januárban pedig felvették a vasáru-, festék- és üveg-kiskereskedelmet is a tevékenységek közé. Beszámolót 2018-ban nem adott le, az adóhivatal 2019 júniusában indított végrehajtást ellene.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2020.11.23 10:57

Széchenyi Bank
Töröcskei mellett ki is volt a másik tulaj? :-)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bluebeach, 2020.11.23 08:39

Gratulálok a cikkírónak, nem elsősorban a tartalom miatt, hanem az átvezető József Attila idézetek miatt.:)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html