Megfeszített munka és jelentős kormányzati hozzájárulás kell ahhoz, hogy a kormány szerdai döntésével Budapest meg tudja rendezni a 2017-es FINA Úszó-, Vízilabda-, Műugró és Nyíltvízi Világbajnokságot. Összesen 85 millió dollárba - jelenlegi árfolyamon 24,7 milliárd forintba - kerül a világbajnokság megrendezése Magyarországnak, az összegben benne vannak a létesítmény-fejlesztések és a rendezés költsége is - derült ki Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnökének nyilatkozatából, amit az RTL Híradónak adott.

Látványterv
Kép: Forrás: NSK

A Dagály strand területére tervezett új úszókomplexum mintegy 8 milliárd forintba kerül, de fejlesztik a margitszigeti Hajós Alfréd uszodát és a nyílt vízi versenyeknek otthon adó balatonfüredi helyszínt is. Orbán Viktor miniszterelnök szerdán azt mondta, hogy a költségek megtérülését, sőt hasznot vár a rendezvénytől. A kormány a sikeres rendezéshez új törvényt is hozna. Orbán Viktor szerint a jelenleg érvényben lévő törvények alapján a rövid határidő miatt nem tudnánk megrendezni az eseményt, így törvényt kell alkotni a lebonyolítással összefüggésben. Az ellenzéki pártok egyelőre nem zárkóznak el a tárgyalásoktól, de az LMP más, kiemelt beruházási törvényt már nem támogat. Az ellenzék alapvetően támogatja a vb-rendezést, de átlátható és takarékos gazdálkodást szeretne, és hogy ne csak kormányközeli cégek vehessenek részt az építkezésekben - hangzott el az RTL Híradóban.

Rendkívüli sürgősséggel, így hirdetmény nélkül indulhatnak a beszerzések

A legnagyobb beruházás egy nagy befogadóképességű, a tervekben Úszópalota néven említett létesítmény építése lesz a XIII. kerületi, 8,9 hektáros Dagály strand területén. Ennek becsült költsége nyolcmilliárd forint, és 2017. március 31-ig kell elkészülnie. A kormány szerdai határozatában döntött arról, hogy az építtető a magyar állam nevében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) legyen, és a beruházás megvalósításához szükséges beszerzésekre vonatkozó közbeszerzési eljárásokat az ajánlatkérők rendkívüli sürgősséggel, haladéktalanul megindítsák. A "rendkívüli sürgősség" a közbeszerzési törvény szerint lehetőséget ad a hirdetmény nélküli, tárgyalásos közbeszerzések, azaz a nem nyilvános eljárások lebonyolítására.

A nemzeti fejlesztési miniszternek és az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztosnak április 15-ig kell egy előterjesztést készítenie a kormánynak a beruházás keretösszegéről, a források rendelkezésére bocsátásáról és a beruházással kapcsolatos állami feladatok ellátásáról. A nemzetgazdasági miniszternek pedig a fejlesztési és az emberi erőforrások minisztere bevonásával azonnal intézkedni kell a beruházás megvalósítását szolgáló 2014-es költségvetési maradvány és e célra - még a 2021-es úszó vb megrendezésére betervezett - 2015-ben rendelkezésre álló előirányzat átcsoportosításáról az állami vagyonnal kapcsolatos bevételi-kiadási fejezethez (MNV) - derül ki a kormány határozatából.

Kiemelt ügyek az Úszópalota hatósági ügyei

Látványterv
Kép: Forrás: NSK

A kormány rendeletben döntött arról is, hogy az úszókomplexum építésével, valamint a kapcsolódó gát-, közmű- és útépítésekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű ügyekké nyilvánítja. Ide tartoznak a beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és működéséhez szükséges hatósági ügyek. A kiemeltté nyilvánítás az eljárások egyszerűbb, gyorsabb lebonyolítását jelenti. Nem kell például építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, településképi véleményezési eljárást lefolytatni és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye.

A kormány döntött, összefogunk

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy Budapest rendezi a 2017-es vizes vb-t, miután a mexikói Guadalajara pénzügyi okok miatt egy hónapja visszalépett. Így a 2017-ben Budapestre tervezett junior úszó vb-t 2019-ben rendezzük meg. (Magyarország tavaly a 2021-es felnőtt úszó vb rendezését nyerte el, de most "beugróként" előbb rendezhetünk.) "Ekkora nemzetközi eseményt Magyarország még nem rendezett, ezért összefogásra lesz szükség, mert ez egy hatalmas vállalás. A siker nincs megírva a csillagokban. Kockázatot vállaltunk, de a feladat teljesíthető. Büszkék vagyunk rá, hogy minket választott a FINA" - tudósította Orbán szavait az MTI.

Az Úszópalota a kapcsolódó gát-, közmű- és útépítésekkel a Dagály-fürdő 8,9 hektáros területén valósul meg. A Duna-menti fás, bokros terület kiemelten fontos zöldfelület, mind a XIII. kerületben, mind a fővárosban. Fővárosi jelentőségű védett természeti érték a Dagály strandfürdő kútja, a Béke-kút. Gyárfás Tamás a Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának elmondta: eredetileg egy 5000 ember befogadására alkalmas uszodát építettek volna 2017-re, és négy évvel később azt bővítették volna 18 ezresre. Most annyiban változnak a tervek, hogy a nagyobb kapacitású létesítményt bontják majd vissza.