Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Átláthatóbb, ellenőrizhetőbb és költséghatékonyabb megoldást jelentett az MNV Zrt. új eljárása az eddigi 24 külön folyamathoz képest. A Volánbusz Zrt. által koordinált beszerzés a táraságok működéséhez nélkülözhetetlen Kötelező Gépjármű-felelősség Biztosítás (kgfb), Casco, valamint vagyon-, felelősség- és utasbiztosítás területét ölelte fel - közölte az MNV.

A közlemény szerint korábban a Volán társaságoknál a biztosítások területén mintegy 40 alkuszi szerződés alapján számos cég tevékenykedett, ami a mostaninál drágább működést eredményezett. A 2014. évi több százmillió forintos megtakarítás már most igazolta a széttagolt rendszer összefogását - állítja az MNV.

A kiválasztott alkusz a speciális tevékenységi körre és a szolgáltatási területek jelentős kockázataira vonatkozóan hatékony koncepciót dolgozott ki - teszi hozzá a vagyonkezelő.

Az MNV Zrt. új eljárásának eredményeképpen a Volán társaságok 2014-es évi közös biztosítási beszerzése - az általánosan 15 százalékkal emelkedő kgfb piaci árak mellett is - mintegy 300 millió forint megtakarítást eredményezett. Mindemellett nemcsak csoportszinten, hanem az egyes Volán társaságok esetében is kedvezőbbek lettek a biztosítási feltételek, mint korábban voltak - olvasható a közleményben.