A Napi Gazdaság keddi lapszámának cikke

Ugyanakkor az értékesítés folyamatosan zajlik, nap mint nap érkeznek új megkeresések az MTV-hez, ez (a piac jellegéből adódóan) szolid mértékben növeli még a bevételeket - tudtuk meg a Magyar Televíziótól (MTV). Magyarországi jogtulajdonosként az MTV-nek többféle bevétele is származik a vb közvetítéséből, a szponzoráció és a reklámértékesítés mellett például a jogok továbbértékesítéséből (ismétlések, összefoglalók, újmédia), illetve a nyilvános kivetítők üzemeltetőinek is jogdíjat kell fizetniük a köztelevíziónak.

A reklámértékesítéskor nem a hagyományos, GRP alapú, utólag fizetendő konstrukciót alkalmazza az MTV, hanem az eseményhez kötődő árakkal dolgozik. A vb eddigi nézettsége nagyon jól alakul, így a hirdetők között a legnézettebb, főműsoridős mérkőzések környezete a legnépszerűbb.

A foci vb-t övező óriási várakozás az első tíz nap nézettségi eredményeiben is tükröződik, a június 20-a estig játszott összesen 26 mérkőzés milliókat szegezett a Magyar Televízió képernyője elé: a hétvégén is több százezren követték nyomon a vb eseményeit, így a teljes lakosság csaknem kétharmada nézett bele a közvetítésekbe. Az eddigi legmagasabb nézettségű mérkőzés a vasárnap esti Brazília-Elefántcsontpart összecsapás volt, amelyet 1 millió 278 ezren néztek végig az otthonukban.

Az élőben közvetített meccsek közül az este fél kilencesre kíváncsiak a legtöbben, átlagosan az akkor éppen tévézők 25 százaléka, vagyis több mint egymillió ember nézi végig az adást. A 16 órakor kezdődő összecsapásokat a televízióban átlagosan a képernyő előtt ülők 30 százaléka, vagyis 700-800 ezer fő választja. Az ebéd utáni mérkőzéseket pedig közel 30 százalékos közönségarány mellett félmillió televíziónéző követi rendszeresen. A labdarúgó-világbajnokságnak köszönhetően az M1 átlagos nézettsége a duplájára nőtt. A csatorna teljes népességre és egész napra vetített átla

Eddig a brazilokat nézték a legtöbben

A labdarúgó-világbajnokság (vb) első tíz napja után mérleget vonva, a már megkötött szerződések, valamint a már benyújtott igénylések alapján mintegy 600 millió forint bevételre számíthat a köztelevízió, ami megfelel az előzetes várakozásoknak. Ugyanakkor az értékesítés folyamatosan zajlik, nap mint nap érkeznek új megkeresések az MTV-hez, ez (a piac jellegéből adódóan) szolid mértékben növeli még a bevételeket - tudtuk meg a Magyar Televíziótól (MTV). Magyarországi jogtulajdonosként az MTV-nek többféle bevétele is származik a vb közvetítéséből, a szponzoráció és a reklámértékesítés mellett például a jogok továbbértékesítéséből (ismétlések, összefoglalók, újmédia), illetve a nyilvános kivetítők üzemeltetőinek is jogdíjat kell fizetniük a köztelevíziónak.

A reklámértékesítéskor nem a hagyományos, GRP alapú, utólag fizetendő konstrukciót alkalmazza az MTV, hanem az eseményhez kötődő árakkal dolgozik. A vb eddigi nézettsége nagyon jól alakul, így a hirdetők között a legnézettebb, főműsoridős mérkőzések környezete a legnépszerűbb.

A foci vb-t övező óriási várakozás az első tíz nap nézettségi eredményeiben is tükröződik, a június 20-a estig játszott összesen 26 mérkőzés milliókat szegezett a Magyar Televízió képernyője elé: a hétvégén is több százezren követték nyomon a vb eseményeit, így a teljes lakosság csaknem kétharmada nézett bele a közvetítésekbe. Az eddigi legmagasabb nézettségű mérkőzés a vasárnap esti Brazília-Elefántcsontpart összecsapás volt, amelyet 1 millió 278 ezren néztek végig az otthonukban.

Az élőben közvetített meccsek közül az este fél kilencesre kíváncsiak a legtöbben, átlagosan az akkor éppen tévézők 25 százaléka, vagyis több mint egymillió ember nézi végig az adást. A 16 órakor kezdődő összecsapásokat a televízióban átlagosan a képernyő előtt ülők 30 százaléka, vagyis 700-800 ezer fő választja. Az ebéd utáni mérkőzéseket pedig közel 30 százalékos közönségarány mellett félmillió televíziónéző követi rendszeresen. A labdarúgó-világbajnokságnak köszönhetően az M1 átlagos nézettsége a duplájára nőtt. A csatorna teljes népességre és egész napra vetített átlagos közönségaránya a vb ideje alatt meghaladja a 20 százalékot. A köztévé ezzel stabilan (körülbelül 4 százalékponttal) megelőzi a Tv2-t, az RTL Klubbal pedig fej fej mellett halad. A közvetítések hatására a kereskedelmi szempontból kiemelt 18-49 éves korcsoportban jelentősen átrendeződtek az erőviszonyok, a kereskedelmi adók közönségének nagy része most az M1-re vándorol. A foci-vb kezdete óta hétköznaponként átlagosan 65-75 ezer látogató nézi meg a Telesport.hu híreit, képeit és videóit, illetve követi élőben és visszanézhetően a meccseket, naponta több mint 500 ezer oldalt töltve le.

Az MTV a magyarországi televíziós és online közvetítési jogok tulajdonosa, amelyeket - az EBU és a nemzetközi labdarúgó-szövetség, a FIFA engedélyével - tovább is értékesíthet. A DigiSporttal kötött megállapodás értelmében a tematikus csatorna megismételheti a mérkőzéseket (a stúdióműsort azonban nem). Az Index élőben veheti át és adhatja az MTV közvetítését, ezzel jelentősen bővül a nézőket kiszolgáló műszaki kapacitás és a köztévé adása a lehető legszélesebb közönséghez jut el.

gos közönségaránya a vb ideje alatt meghaladja a 20 százalékot. A köztévé ezzel stabilan (körülbelül 4 százalékponttal) megelőzi a Tv2-t, az RTL Klubbal pedig fej fej mellett halad. A közvetítések hatására a kereskedelmi szempontból kiemelt 18-49 éves korcsoportban jelentősen átrendeződtek az erőviszonyok, a kereskedelmi adók közönségének nagy része most az M1-re vándorol. A foci-vb kezdete óta hétköznaponként átlagosan 65-75 ezer látogató nézi meg a Telesport.hu híreit, képeit és videóit, illetve követi élőben és visszanézhetően a meccseket, naponta több mint 500 ezer oldalt töltve le.