A Budapesti Közlekedési Központ 2015-ben döntötte el, hogy szigorúbban lép fel a jegy és bérlet nélkül utazókkal szemben, s hatékonyabbá teszi a bliccelésekből fakadó pótdíjtartozások behajtását. A szigorúbb követeléskezelésnek köszönhetően az elmúlt évben közel 40 ezer, idén pedig újabb 25 ezer fizetési meghagyást, valamint közel 12 ezer végrehajtási eljárást indított a BKK azokkal szemben, akik jegy és bérlet nélkül vették igénybe a közösségi közlekedés szolgáltatásait.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara tájékoztatása alapján csak egyetlen cég, egy telekommunikációs multi adott be több fizetési meghagyást a BKK-nál követelései érvényesítése érdekében - olvasható a BKK közleményében.

A Budapesti Közlekedési Központ összeállította az elmúlt félév legnagyobb pótdíjbefizetéseinek listáját, amely azért is kiemelt jelentőségű, mivel korábban ilyen összegű befizetések nem voltak. Fontos, hogy ezek az összegek már nem csak üres fizetési ígéretek, hanem konkrétan befolyt pénzek, igaz, ezek többségét már nem önszántukból fizették be a pótdíjazottak, hanem jogi eljárások keretében.

Befolyt csúcsbüntetések a BKK-nál
RangsorBefizetés összege (Ft)Befizetés időpontja
1.924 3072016-03-02
2.486 3582016-05-04
3.459 2952015-12-08
4.456 4112016-04-23
5.353 3962015-11-16
6.351 0002016-05-09
7.343 3452016-01-25
8.308 5882016-04-19
9.262 5992016-03-09
10.260 0002015-12-17
Forrás: BKK


Miközben a következetes ellenőrzésnek és jogi eljárásoknak köszönhetően a helyszíni és utólagos pótdíjbevételek hónapról hónapra rekord bevételt produkáltak, a pótdíjazások száma jelentősen csökken: 2015. azonos időszakához képest közel 20 százalékkal kevesebb alkalommal töltöttek ki sárga csekket a BKK jegyellenőrei azok számára, akik bliccelni próbáltak a budapesti járatokon.