A BKV peren kívüli egyezésre készül az oroszokkal

A BKV jogászai már előkészítették a bírósági peranyagot, mégis inkább peren kívüli megállapodással zárná le a közlekedési cég a hosszú ideje húzódó, milliárdos összegű kötbérvitáját a 3-as metró szerelvényeit felújító orosz céggel, a Metrowagonmash-sal - tudta meg a Zoom.hu
Domokos László, 2018. november 19. hétfő, 10:10
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A BKV vezetése már nyár óta azon rágódik, hogyan rendezze a 3-as metró járműflottájának sok szempontból vitatott felújításához kapcsolódó kötbérvitáját - egyebek mellett a szerelvények később érkeztek meg, mint ahogy a szerződésben írták - a munkát végző orosz Metrowagonmash céggel. Két út áll a közlekedési cég előtt: a tárgyalások jelenlegi állása alapján elfogadja az oroszok fizetési ajánlatát, vagy bíróságra megy, mivel ez az összeg jóval alacsonyabb a BKV szerint jogosan járónál.

A portál forrásai szerint hivatalosan csupán mintegy százmillió forintnyi kötbérigényt ismert el az orosz fél, ám mivel szóban többször emeltek már az összegen és hajlandóak is lennének fizetni, a jogvita jó eséllyel peren kívüli egyezséggel zárulhat.

A tárgyalásoknak az adott lökést, hogy ősszel a Metrowagonmash vezetői Budapesten tárgyaltak. Állítólag szeretnék elkerülni, hogy bíróságon kössön ki az ügy, így várhatóan hajlandóak lesznek a kompromisszumra.

Ha ugyanis bíróság mondja ki, hogy hibásan teljesítettek, akkor ezt nem tüntethetik fel referenciaként, holott be akarnak törni az EU piacára.

Az oroszoknak tehát "csak" pár százmilliót kellene "ráígérniük" az eddigi, a hivatalos ajánlatnál nagyságrenddel nagyobb, szóban tett egymilliárd forint körüli ajánlatukra, ezt pedig már komolyan megfontolná a BKV - fogalmazott a Zoom.hu forrása.

A Fővárosi Önkormányzat Pénzügyi és Ellenőrző Bizottsága korábban december 15-ig adott időt a BKV-nak, hogy elszámoljon az oroszokkal.

HOZZÁSZÓLÁSOK