A drogérialánc dolgozói pozíciótól és bértől függetlenül ugyanakkora összeget kapnak utalvány formájában egyéni erőfeszítéseik elismeréseként az októberi fizetésük mellé - írja a storeinsider.hu.

Ezzel az extra juttatással köszöni meg a cég a dolgozók helytállását. A cég ügyvezetője, Csoknyainé Horváth Gertrud a dolgozóknak írt levelében közölte: "Gazdasági közösségünket egyben szolidaritási közösségnek is tekintjük. Így a rendkívüli helyzetre és az előttünk álló kihívásokra tekintettel fontosnak tartjuk, hogy a lehetőségeinkhez mérten anyagilag is támogassuk munkatársainkat, ezzel is kifejezve hálánkat, azért, amit a közösség szolgálatában tettetek!".

A dm online boltja jelentős forgalombővülést ért el a járvány miatt. A Napi.hu-nak a cég még augusztusban - konkrét számok említése nélkül - azt mondta: "A márciusi és áprilisi roham után a májusi forgalom is kimagasló volt az online shopban, az előző két hónap forgalmával megegyező számokat hoztunk. Természetesen ezt követően, május végétől, a vásárlási idősávok eltörlésével normalizálódott a helyzet, de ennek ellenére május-júniusban is bőven a korábbi átlag felett teljesítünk". A cég szerint az év utolsó hónapjaiban az online forgalom százalékban mérve akár három számjegyű növekedést érhet el.