A magyar kormány 25 milliárdot oszt szét székelyföldi cégeknek

Első lépésben a nagyberuházásokat támogatja és 25 milliárd forintból gazdálkodik 2019-ben a székelyföldi gazdaságfejlesztési program – közölte a Krónika erdélyi magyar napilap Kozma Mónikát, a programot lebonyolító Pro Economica Alapítvány ügyvezetőjét idézve. Még idén kiírják az első pályázatot.
Domokos Erika, 2018. november 20. kedd, 14:03
Fotó: Napi.hu

Az ügyvezető Tamás Sándorral, a Kovászna megyei önkormányzat elnökével és Antal Árpáddal, Sepsiszentgyörgy polgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatót Sepsiszentgyörgyön a program részleteiről - írta az MTI.

A magyar kormány 50 milliárd forintot szán 2019-ben a külhoni gazdaságfejlesztési programokra, és az összegnek a fele, 25 milliárd forint jut Székelyföldre - mondta Kozma Mónika. Első lépésben a mezőgazdaságra, a feldolgozóiparra, az élelmiszergyártásra összpontosítanak, és a nagyberuházásokat támogatják. Azt szeretnék, hogy több területen olyan beruházás valósuljon meg, melyek a beszállítók, tehát a kisebb gazdák boldogulását is segítik. Év vége előtt közzéteszik az erre vonatkozó pályázati felhívást. Ezt követően tavasszal írnak ki újabb pályázatot a kisebb összegű támogatásokra.

Az ügyvezető szerint kevés bürokráciával járó pályázati rendszert alakítottak ki. A kiírásban nincsenek etnikai jellegű megszorítások, de csak magyar nyelven lehet pályázni. A kísérleti jelleggel tavaly meghirdetett Maros-mezőségi gazdaságfejlesztési program tapasztalatait összegezve elmondta: ott 495 támogatási szerződést zártak le, ezeknél az elszámolás is megtörtént.

A kísérleti program keretében 22 millió lejt (1,5 milliárd forint) ítéltek oda mezőgazdaságban tevékenykedő természetes és jogi személyeknek, kis- és közepes vállalatoknak, ennek pedig 4 millió lej volt az áfatartalma, ami a román államnál maradt. A támogatottak többsége mezőgazdasági eszközt vásárolt. Az így beszerzett 143 traktorból 103-at Szászrégenben gyártottak.

Az ügyvezető szerint a kísérleti program keretében hetvenen nyertek támogatást a földtulajdonviszonyok rendezésére, de csak hárman tudták a megadott határidőig teljesíteni a vállalásaikat. A pályázók önhibájukon kívül ütköztek olyan bürokratikus akadályokba, amelyeket egyelőre nem sikerült leküzdeniük. Ezért a következő kiírásban már nem is ajánlanak támogatást a földtulajdonviszonyok rendezésére.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tíz nappal ezelőtt jelentette be Kolozsváron, hogy 2019-ben Székelyföldre is kiterjesztik a gazdaságfejlesztési programot. Orbán Viktor miniszterelnök a múlt hét végén a Máért plenáris ülésén ezzel kapcsolatban elmondta: Romániában lényegében a többségi nemzet egyetértésével bonyolítják le a gazdaságfejlesztési programot. Az ehhez szükséges politikai tárgyalásokat a magyarság helyi érdekvédelmi szervezete folytatta le. Azt is megjegyezte, hogy nem lenne értelme olyan formában gazdasági programokat hirdetni, hogy utána a főhatalmat gyakorló állam lecsap a megtámogatott vállalkozásokra - írta az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

acdc, 2018.11.20 16:04

A magyar cégeket meg a dolgozókatközben szarráadóztatjuk ugye tetves fideszesek?
Hazaáruló tolvaj g.cik vagytok az utolsó szálig!Vajon a 25 milliárdból mennyi csorog vissza a pártkasszába?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.11.20 15:51

@matura:
Barmok a magyarok, barmok a magyarok(de vannak kivételek).
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2018.11.20 14:14

Nem elég, hogy megcsonkították a románok az országot, még mi fizetünk oda komoly összegeket, cégeket tartunk fel, ami k a román államnak adóznak
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html