A banki különadó miatt esett jelentősen az FHB Bank harmadik negyedévi adózott eredménye: a 277 millió forintos nyereség 80,8 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál és 78,5 százalékkal marad el az előző negyedévi 1,290 milliárd forintos eredménytől; bankadó nélkül azonban nőtt az FHB eredménye - közölte a bank a BÉT honlapján szerdán.

A nem auditált, konszolidált, nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti jelentés alapján a banki különadó nélkül számított adózott eredmény a harmadik negyedévben megközelítette a 2 milliárd forintot, ami 37,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit és 54,1 százalékkal a második negyedévit.

Az első háromnegyedévi adózott eredmény mintegy 3,1 milliárd forint, 44,2 százalékkal kisebb mint egy éve. Az adó előtti eredmény 5,4 milliárd forintot tett ki, 31,8 százalékkal alacsonyabbat 2009 azonos időszakánál. Az átlagos nettó kamatmarzs a 2009 szeptember végi 3,12 százalékról az elmúlt egy év alatt 19 bázisponttal, 3,31 százalékra nőtt. A harmadik negyedévben 12 bázisponttal szűkült.

A konszolidált mérlegfőösszeg egy év alatt 786,6 milliárdról 806,3 milliárdra, 2,5 százalékkal emelkedett, a harmadik negyedévben pedig 2,8 százalékkal csökkent a június végi 829,5 milliárd forintról. A részvényesi vagyon 2010. szeptember 30-i értéke, 12,9 százalékos éves növekedéssel meghaladta az 51,6 milliárd forintot.