A tervezésre és kivitelezésre szóló eredményt az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tette közzé a Közbeszerzési Értesítőben.

Az első, 20 kilométeres szakasz Csornától Fertőd-Endrédmajorig tart. Ezt a Strabag Építő Kft., a Strabag AG és a Belfry PE Kft. nyerte, a becsült 46,2 milliárd forinttal szemben 51,9 milliárddal.

A második, 16 kilométeres szakasz Nagylózsig fut, ezt az EuroAszfalt Kft., a  Swietelsky Magyarország Kft. és a Betonútépítő Zrt. nyerte. A becsült ellenérték 41,7 milliárd, míg a nyertes ár 48,1 milliárd forint volt.

A harmadik szakasz 15,4 kilométer hosszú és Sopron keleti határáig tart. Ennek nyertese a sokat pályázó, de ritkán nyerő Dömper Kft. és a Subterra - Raab Kft. együttese. A becsült ellenérték 45,3 milliárd, míg a nyertes ajánlat 53 milliárd forintos volt.

Ugyan ez a két cég nyerte a negyedik, 6,4 kilométeres szakaszt,, amely Fertőrákosnál végződik. Itt a becsült ár 16 milliárd, a végleges pedig 17,7 milliárd forint volt.