Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Végh Richárd az újság csütörtöki számában publikált interjúban kifejtette: az első hónapok legfontosabb feladata, hogy a piaci szereplőkkel is egyeztetve kidolgozzák a tőzsde fejlesztését célzó stratégiát. Úgy vélekedett, megfelelő ösztönzők bevezetésével elérhető, hogy éves szinten legalább öt új kibocsátó jelenjen meg a parketten.

A nagyvállalatok, állami cégek mellett szeretnének aktívan foglalkozni a kis- és közepes vállalatokkal (kkv). Ehhez egy kkv-piac létrehozását tervezik speciális keretrendszerrel, ahol speciálisan az ilyen méretű cégek számára alakítják ki a szabályozói környezetet megfelelő transzparencia és védelmi mechanizmusok mellett.

Két hónapon belül kiderül, kik azok a kisrészvényesek, akik felajánlják részvényeiket az MNB-nek, és ezáltal milyen mértékben változik a jegybank tulajdonhányada. Ha olyan érdeklődő lenne, aki láthatóan elkötelezett a magyar piac iránt, és szeretne részesedést szerezni a BÉT-ben, az MNB megfontolja, és akár még bővülhet is a tulajdonosok köre - mondta Végh Richárd.

A BÉT tőzsdére vezetése inkább közép- vagy hosszútávon lehet reális a vezérigazgató szerint. Beszélt arról is, fontos, hogy erősödjön a BÉT imázsa nemcsak intézményi, hanem lakossági körben is, a tőzsdén jegyzett cégek pedig úgy érezzék, hogy a magyar gazdasági élet elit klubjának tagjai. Ebből a szempontból felülvizsgálják például a BÉT kategóriarendszerének feltételeit.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!