A bolti dolgozók is bukhattak a kijárási tilalom miatt, hatalmas túljelentkezés a láncoknál

A Sparnál már megszületett a bérmegállapodás, de a többi nagy láncnál egyelőre kezdeti stádiumban vannak a tárgyalások. A kereskedők jellemzően nyereségesek, de a munkavállalók pozícióin nem javít a komoly túljelentkezés. Egyes magyar láncoknál a kijárási tilalom miatt megrövidítették a munkaidőt, ami sokaknak érzékeny veszteséget okozhat - tudtuk meg Karsai Zoltántól, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnökétől.
K. Kiss Gergely, 2021. január 16. szombat, 07:20
Fotó: Napi.hu

A nagy láncok körében egyedül a Sparnál egyeztek meg a 2021-es bérekről, ami a szakszervezet szerint kedvező eredménnyel hozott. A bértárgyalások frontján a Tescónál  a tapogatózásnál is kevesebb történt - a két fél mindössze jelezte egymásnak, hogy jó lenne asztalhoz ülni. Az Auchannál már zajlanak az egyeztetések a munkaadók és a munkavállalók között, de számottevő eredmények nincsenek. A Metrónál jövő héten kezdődik az első forduló, míg az OBI-nál és a Penny Marketnél februárra halasztották az egyeztetéseket - magyarázta az érdekképviseleti vezető.

Több cégnél az óvatosság érhető tetten - feszültséget okoz a minimálbér-trágyalások elakadása, valamint az új, Nagy-Britanniában feltűnt vírustörzs terjedése, félő ugyanis, hogy emiatt az oltás széleskörű alkalmazása előtt még egy újabb szigorítási lépcső is életbe lép.

A szakszervezetek viszonylag jó alkupozícióban vannak, hiszen a kiskereskedelem jellemzően nyereséges volt 2020-ban, különösen a példátlan március-áprilisi forgalomerősödés tükrében. Nem érvelhetnek viszont avval, hogy amennyiben a munkaadó érdemben nem növel bért, akkor nem fog tudni felvenni embert.

A kijárási tilalom: csökkent a délutánosok műszakpótléka

Az esti korlátozások miatt a nagy multinacionális áruházláncok nem csökkentették a munkaidőt. A munkaidőt jellemzően rugalmasítják, a legszerencsésebb helyzetben azok vannak, akik kölcsönzött munkaerővel dolgoznak. A kereskedők több embert osztanak be arra az időszakra, amikor az üzlet nyitva tart, például van, aki este tovább bent tartja az embereit, vagy azt mondja, hogy jöjjenek be korábban, hiszen reggel 5-től már lehet mozogni közterületen, és azokat a munkaórákat amelyek este borultak, átcsoportosítják ide. Vagyis lehet, hogy az üzlet 7-kor nyit, de a munkáltató azt mondja, hogy tessék már 6-ra bejönni tölteni. A délutánosok most kevesebb munkaórát dolgoznak le, mert nincs nyitva az üzlet, de ez az alapbért a multiláncoknál nem érinti - szögezte le.

18 órától indul viszont a pótlékolt időszak, ami 30 százalékos műszakpótlékot biztosít. Ezt a multiknál is elveszítik a munkavállalók, ami általában havi szinten 10 ezer forint körüli veszteséget jelent, meglehet a kisebb boltoknál ez jóval több lehet.  Gondot annak okozhat, aki állandó délutános volt - így akár 20-30 ezer forintos kiesést jelenthet - , de általánosságban nem lehet kijelenteni, hogy nagy a veszteség, hiszen a láncok korábban is arra törekedtek, hogy minél kevesebb embert osszanak be délutánra. A vasárnapi pótlék ugyanakkor megmaradt.

A magyar láncok számos egységénél - ezektől a cégektől a KASZ mára kiszorult - viszont nem tudták, vagy nem akarták megoldani a rugalmasítást, hanem csökkentették a munkaidőt: a napi nyolc órát, négy-hat órára rövidítették a délutáni műszakoknál. Míg a nemzetközi cégeknél ez nem fordult elő, például a Coopnál sok partner léptetett életbe munkaidő-csökkentést. Négyórás bérből megélni Magyarországon pedig aligha lehetséges - vélekedett Karsai Zoltán.

Özönlenek az önéletrajzok

Továbbra is rengeteg az álláskereső a kereskedelemben, egyebek közt a vendéglátásból kieső létszám gyakran itt jelenik meg. A fizikai állomány sorában annyi a jelölt, hogy több cég akár le is cserélhetné teljes állományát. Például az egyik multiláncnál 5800 jelentkezőről számoltak be, ami több mint a vállalati létszám összesen. Sok vállalkozásnál le is állították a felvételt, mert már válaszolni sem győznek a munkavállalói megkeresésekre.

Ugyanakkor óriási kockázata van ennek a hirtelen megjelenő munkaerő-többletnek, Aki azért jött el a kereskedelembe dolgozni, mert az ő területén - például az iparban - megszűnt a munka, egy kiszámítható műszakos munkarendet hagyott ott egy olyan ágazatért, ahol reggel öttől este tízig, vagy akár éjszaka is be lehet osztani az embereket munkavégzésre, normál esetben. Ha a járványidőszakban a munkáltatók nem bánnak velük jól és nem tudják magukhoz láncolni őket, akkor amint lehetőségük lesz vissza fognak menni, hiszen  a munkakörülmények ott kiszámíthatóbbak. Ez esetben óriási mértékű munkaerő-kiáramlásra lehet számítani a korlátozások feloldása után - figyelmeztetett a KASZ elnöke.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Manoka14, 2021.01.16 20:18

@totyika: Nyugi,holland cég,nem német.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

totyika, 2021.01.16 20:13

@europeer: Tapsikám, lehet, hogy a nem tudod, de a Spar valójában egy német cég, s a németek, a svábok és a szászok is nagyon precízek és szorgalmasok, de mégis csak profithajhászók.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2021.01.16 10:19

Amikor a sánta kutya utoléri magát.
A munkaadók és a sajtó mint a munkaadók szócsöve, eddig azt károgták, hogy a munkavállaló a király, annyit kér amennyit akar, mert nincs dolgozó, senki nem jelentkezik.
--------------
" de a munkavállalók pozícióin nem javít a komoly túljelentkezés."
--------------
Évek óta pofázom, hogy ez kamu, most divatos szóval ÁLHÍR, mivel az állásinterjúkon tömegével tolonganak, a kocsmákban vagy nyugger van, vagy munkanélküli. Most épp nem, mert a kocsma tabu.
Mondtam, hogy az újságírás csak addig irodai munka, amíg bekopácsolod a karaktereket, és átadod a szerknek, főszerknek.
A híreket nem az irodában kell megszerezni, utána kell járni. Kimenni a terepre.
Nemcsak a fotósnak hever a téma az utcán! A valóság is az irodán kívül van.
---------
Minden újság a hirdetésekből él, tehát a hirdetés ott van szem előtt az újságírónak.
Az álláshirdetés is. Mit deríthet ki ebből egy újságíró?
Melyek azok a cégek, amelyek állandóan hirdetnek állást.
Némelyikből az is kiderül, hogy milyen bért kínálnak.
És ha ez nem elég neki, hogy megtudja mennyit keres egy melós, csak ki kell menni a cég elé, s interjút készíteni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html