A 2009-es állapothoz képest minimum 20 százalékos növekedés várható a magyar cégeket érintő negatív események számában - áll a Partnercontroll.hu céginformációs szolgáltató elemzésében. Tavaly majdnem 422 ezer negatív eseményt regisztráltak a különböző hatóságok, mely összesen 252 ezer céget érintett. A szám igen magasnak mondható, mivel 2009-ben a cégek 47 százalékánál történt valami negatív esemény, adótartozás, jogsértés vagy elmarasztalás. A legjellemzőbb negatív események az APEH és bírósági végrehajtások voltak. Bírósági eljárásból 2009-ben 49 921 volt és már 2010-ben is elérte a közel 34 ezret. Mivel Magyarországon naponta több mint 50 cég ellen indul felszámolás, és a felszámolás alá kerülő cégek száma folyamatosan nő. Jelentősen nő az APEH adószám felfüggesztési határozataink száma is. Tavaly több mint 11 ezer adószámot függesztett fel az adóhatóság, míg 2010 augusztusáig már 16 639 ilyen határozat szültetett. Többek között az egyik legfőbb oka az adószám elkobzásának, hogy a cégek nem adják le mérlegüket. Az adószám-felfüggesztések száma feltehetően a jövőben jelentősen meg fog ugrani, mert 2010-ben már minden, a mérlege beadását elmulasztó cég esetén alkalmazni kell a szankciót. Az adószám-törlési dömping szeptembertől várható, mert a május 31-ei határidőt elmulasztókat az APEH-nek 30 napja volt megkeresni, és a 60 napos pótlási időszak eredménytelen letelte után automatikusan, bírói eljárás nélkül törölheti a hatóság a cég adószámát. A folyamat csak akkor fordítható vissza, ha a cég időközben pótolja a mérleget. Jelenleg hozzávetőlegesen 340 ezer mérleget adott le a Magyarországon működő közel 420 ezer mérlegleadási kötelezettségű cég. Ha az APEH tartja ígéretét és a cégek mérlegleadási magatartása nem javul, akár a cégek közel 20 százalékának adószámát is törölhetik.