A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

December végi taggyűlésén visszahívta Lukács Marianna ügyvezetőt a MediaCity Kft., amely többek között a Figyelő, az IPM és az Intelligent Life kiadója. A kft. közleménye szerint a cégvezető tevékenységét áttekintve még ugyanazon a napon büntetőfeljelentést tettek ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés, csalás és sikkasztás gyanújával. Új ügyvezetőnek a taggyűlés Bauer Évát választotta.

Az említett taggyűlés napirendjén nem szerepelt, így nem is vitattak meg az ügyvezetővel kapcsolatos pontot − mondta Lukács a Napi Gazdaságnak, Az érintettek között vita van arról, hogy ki gyakorolhatja az ügyvezetői tisztséget, a kérdésben egy hónapon belül a bíróság dönt majd.

Akárhogy dönt is a bíróság, tulajdonosként garantálja, hogy a kiadó biztonságban lesz, az összes lap eljut majd az olvasókhoz − tette hozzá Lukács, aki szerint másfél évvel ezelőtt, amikor a kiadóhoz érkezett, célul tűzte ki, hogy a kiadó öt éven belül meghatározó médiavállalkozás legyen, e célt pedig továbbra is fenntartja.

Bauer (aki korábban az IPM főszerkesztője volt) annyit közölt lapunkkal, hogy megalapozottnak tartja az ismeretlen tettes elleni feljelentést, többet azonban a jelenlegi helyzetben nem árult el. Véleménye szerint azért volt szükség a mostani lépésre, mert az összes lapot és a kiadót egyben kívánják működtetni, ennek feltételeit fenn kívánják tartani. Bauer is hangsúlyozta, hogy a kiadványok meg fognak jelenni. A szakember azt is elmondta, hogy a lapok meg tudták tartani piaci részesedésüket.

A cégbírósági adatok szerint a 8 millió forint jegyzett tőkéjű MediaCity 2011-es árbevétele meghaladta a 666 millió forintot, ami több mint háromszoros növekedés az 2010-es 191,8 millió forint után.

A MediaCity Magyarország Kft. hetvenszázalékos tulajdonosa a Hologram V. M. Gyártó és Kereskedelmi Kft., amelynek tulajdonosa Varga Miklós, kisebbségi tulajdonosa pedig a Lukács Marianna kezében lévő ConsulAudit Magyarország Zrt. Lukács másfél éve került a kiadóhoz − illetve jogelődjéhez −, amikor a Word Communications megvásárolta a Sanoma tulajdonában lévő Figyelőt. A MediaCity gondozásában jelenleg nyolc magazin jelenik meg.