Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bár egyelőre felbecsülni sem lehet, mekkora károkat okozott a Szigetközben a dunai árvíz, az már biztos, hogy megtizedeli a térség vendéglátóit. Van olyan létesítmény, ahol talán néhány hét múlva ismét ki lehet nyitni - mondták a lapunk által megkérdezett szakemberek - , de olyan is, ahol idén már biztosan nem. Olyan ingatlanok is akadnak, amelyeket valószínűleg egyáltalán nem érdemes helyreállítani, ráadásul pénzügyi források, többek között biztosítás híján nincs is miből.

A vízi turisztikai főszezon kellős közepén azoknak a vendéglátóknak is jelentős bevételkieséssel kell számolniuk, akiknek a kempingjét, panzióját vagy vendéglátóhelyét megkímélte ugyan a Mosoni-Duna, de még hetekig nem tudnak vendégeket fogadni, hiszen csak az árhullám teljes levonulása után kezdődhet el a fertőtlenítés, az utak, a hidak, a partszakaszok és a kikötők helyreállítása.

Még mindig a gátak erősítése és őrzése a legfontosabb - mondta lapunknak a kedvelt dunaszentpáli "kulcsos házakat" is üzemeltető Nagy Tamásné. Teljesen bizonytalan, hogy a településen mikor lehet ismét vendégeket fogadni, mert a talajvízzel és a sárral is hetekig birkóznak még (különösen ha újabb esők jönnek). Dunaszentpálon egyébként a part közeli külföldi tulajdonban lévő, részben vendégfogadásra kialakított házakban is nagy károk keletkeztek - tette házzá Nagyné. Gelencsér Zoltán, hédervári vendéglőtulajdonos úgy véli, a katasztrófaturisták nem mentik meg az ágazatot. Az árvíz amúgy csak feltette a koronát a szakmát is sújtó megszorításokra. Ha júliusban sem tudnak kinyitni és nem lesz valamilyen központi segítség - például támogatott helyreállítási hitel -, akkor lehúzhatják a rolót. Egyelőre "árvíz miatt zárva" a mecséri Duna-parti Panzió - közölte a tulajdonos Feketéné Tolnai Katalin. A károkat még megbecsülni sem tudják, miután a házban áll a víz. Mindez a lehető legrosszabbkor: ha a teljes vízi turisztikai főszezon kiesik, akkor rendkívül nehéz helyzetbe kerül a sok erőfeszítéssel felépített vállalkozás. Abban bíznak, hogy az infrastruktúra helyreállításán túl a térség vendéglátói legalább a vendégek visszacsalogatásához kapnak majd némi központi vagy önkormányzati segítséget.