Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A GVH-hoz beérkezett jelzések szerint a televíziós műsorszolgáltatók a jelentősebb méretű műsorterjesztő vállalkozások számára kedvezőbb díjak mellett nyújtják szolgáltatásaikat, mint a kisebb műsorterjesztőknek. Így a kisebb műsorterjesztő szolgáltatóknak eleve magasabb költségeik keletkeznek, mely akár versenyhátrányt is jelenthet számukra, ami a verseny (kínálat) torzulását vagy korlátozását okozhatja.

Ez végső soron oda vezethet, hogy a hazai fogyasztók választási lehetősége kevesebb számú szolgáltatóra, rosszabb ár-érték arányú programcsomagokra korlátozódik. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke ezért úgy döntött, hogy ágazati vizsgálatot indít e folyamatok feltárására és a szükséges beavatkozás azonosítására - jelentette be a hivatal.

A műsorterjesztő (például a kábelhálózatot működtető vagy más technológiát használó) vállalkozások a műsorszolgáltatóktól vásárolt tartalmakat programcsomagokba szerkesztik, majd e csomagokat értékesítik a fogyasztóknak. A műsorterjesztők műsorokért fizetendő díjainak mértéke ­így jelentősen befolyásolja azt is, hogy a fogyasztók számára milyen áron tudják kínálni szolgáltatásaikat. A kisebb méretű műsorterjesztő vállalkozások által viselt magasabb költségek hatással lehetnek a televíziós műsorok kínálatára és a fogyasztói árakra.

Ugyanakkor a nagyobb műsorterjesztők által generált fokozottabb ár- és minőségi verseny, illetve egyes hírközlési szolgáltatók hatékonyságának növekedése a fogyasztók számára akár pozitív hatásokkal is járhat. Az ágazati vizsgálat ezért kiterjed a piaci folyamatok fogyasztói jólétre gyakorolt hatásának vizsgálatára is.

Mindezek tisztázása érdekében a GVH a műsorszolgáltatók és műsorterjesztő vállalkozások közötti árazási viszonyok alakulása tekintetében felméri

  • a műsorszolgáltatás és műsorterjesztés jellemzőit és összefüggéseit,
  • ezen összefüggéseknek a piaci szereplők stratégiájára, valamint a nagykereskedelmi piacon érvényesülő árakra kifejtett hatását,
  • a méretgazdaságossági szempontokat.

Az érintett piac vállalkozásai kötelesek együttműködni a versenyhivatallal az ágazati vizsgálat során, melyet a hatóság nyilvános jelentés közzétételével zár majd le. Amennyiben a vizsgálat piaci torzulásokat tár fel, ezek kezelésére a GVH versenyfelügyeleti eljárást indíthat, ajánlásokat tehet a piac szereplőinek vagy jelzéssel élhet a jogalkotó felé.

A most megindításra kerülő ágazati vizsgálattal a GVH hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a vizsgált piacokon a vállalkozások közötti verseny a fogyasztók érdekeit a legjobban szolgálja, mind a szolgáltatók közötti választási lehetőségben, mind a versenyképes áraknál.