Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az autóipari szereplők legfőbb problémája, hogy mára gyakorlatilag eltűnt a magánvásárló, a havi 900-1000 eladás ugyanis elenyésző - mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke egy mai tájékoztatón. A szakember szerint ezen a téren nem várható jelentős változás. A céges vásárlás aránya elérte, sőt esetenként meghaladta a nyolcvan százalékot, ami igen egészségtelen arány. A 2008. évi válság előtt a magánvásárlók aránya volt hetven százalék körüli, amit egészségesnek nevezhetünk. Tekintettel arra, hogy a céges vásárlások jelentős mennyiségi bővülése nem várható, 2013-ban elsősorban a magánvásárlók lassú visszatérése mozdíthat a piacon, amelyhez a gépjármű finanszírozás élénkülése is szükséges. Ennek megfelelően az MGE óvatos növekedést feltételez 2013-ra - tette hozzá Erdélyi. Az MGE előrejelzése szerint az idei 53 060 eladott új személyautó után, 2013-ban 58 ezer jármű eladásával számolnak. A teljes piac (az autóbuszok nélkül) szintén ilyen mértékben, vagyis 9,3 százalékkal bővülhet és összességében 76 400 járművet adhatnak el.

A kishaszonjármű piac a második félévben torpant meg, így az egész évre végül csökkenést eredményezett. Ez részben a magánhasználatú kishaszon járművek forgalma megtorpanásából, részben a használók takarékosabb gazdálkodásából adódik. Az MGE szerint jelentős előrelépés itt sem várható, a piac minimálisan növekedhet.

A nagyhaszon járművek esetében a 2011-es jelentős előrelépés és piaci növekedés után várható volt némi megtorpanás, amely kisebb lett a vártnál, az MGE ezen a piacon - az előrehozott vásárlások miatt - is szolid emelkedést vár 2013-ban, 2014-ben viszont csökkenés várható, és az visszaesik a 2006-os szintre a nyerges vonatató eladás - tette hozzá Gyöngyössy István, az MGE elnökségi tagj.

A legnagyobb válság a motorkerékpár piacot sújtja most már negyedik éve - mondta Szloboda Balázs, az MGE elnökségi tagja. A szakma a motorkerékpár piacon növekedésre számított idén, ez azonban nem teljesült. Annak ellenére, hogy a 125 köbcentiméter hengerűrtartalmú motorok az év tavasza óta vezethetők "B" kategóriás jogosítvánnyal, a várt és más európai országokban tapasztalt forgalomnövekedést ez a lehetőség nem motiválta. Az MGE arra számít, hogy idén megváltozik a korábbi évek tendenciája, s elkezdődhet egy óvatos növekedés.

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció (ANK) elnöke pedig azt mondta el, hogy a járművek tulajdonosai a karbantartásra nem fordítanak kellő figyelmet, ezen spórolnak. Ma jelenleg mintegy 4,5 millió jármű van Magyarországon, s ebből 554 ezernek nincs érvényes műszaki vizsgája, 266 ezernek pedig nincs kötelező biztosítása. Az ANK azt szeretné, ha a járműtörténeti nyilvántartásban - a kilométer óra állásán túl - az is megjelenne, hogy az autó milyen állapotban van az első forgalomba helyezéskor.

A jelentősen növekvő használt autó import szerkezete igen kedvezőtlen irányt vett. Az elmúlt négy évben, 2008 és 2012 között az 1-5 éves korú használt autók aránya 76 százalékról 25 százalékra esett vissza, miközben a 11-15 éves autók aránya öt százalékról 34 százalékra, a 15 évnél idősebb autók aránya pedig három százalékról 21 százalékra emelkedett. Mindez azt jelenti, hogy az ország Európa roncstemetőjévé válásának folyamata beindult, mivel a behozott használt autók 55 százaléka idősebb 11 évesnél - tette hozzá Erdélyi Péter.