Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2012-ben indította el azt a fejlesztési programját, amelynek célja gép- és eszközparkjának megújítása. A program keretein belül a társaság most 80 John Deere 6125M típusú traktort szerez be padka- és rézsűkasza adapterekkel együtt a nádudvari székhelyű KITE Zrt.-től. A beruházás bruttó összértéke 2,7 milliárd forint, amelyre 5 éves futamidejű, zárt végű lízingszerződést köt a vállalat - közölte a Magyar Közút.

Ahogy korábban a Napi.hu beszámolt róla, az évi 200 milliárd forint árbevételt termelő nádudvari integrátor KITE Zrt.-ért tavaly óriási harc dúlt két magyar milliárdos között. A Bige László nagyvállalkozó tulajdonában lévő, közel százmilliárdos forgalmú Nitrogénművek Zrt. hosszas előkészítés után kívánta megszerezni a KITE többségét, ám az utolsó pillanatban Guba Sándor - aki 24 éve a KITE dolgozója és a felügyelőbizottságának tagja - elővásárlási jogára hivatkozva ráígért az ajánlatra. Bige azonnal megvádolta a vevőt, hogy stróman (Csányi Sándor képviselője), majd a nádudvari céggel hamarosan stratégiai megállapodást kötött az agrárhitelezési piacon erősítő OTP Bank, amely végül február végén bejelentette, hogy megszerezte a KITE irányító többségét.

Az újabb beruházással - a tavalyi első ütemben megvalósult 24 nagy teljesítményű traktor beszerzésével együtt - a Magyar Közút Nonprofit Zrt. traktorállományának közel fele megújul. Az új gépek kihasználhatóságát növeli majd, hogy téli-nyári adapterekkel egyaránt bevethetőek lesznek. Az elöregedett - 30-40 éves átlag életkorú - járműpark pótlása mintegy 5 gépberuházás nélküli évet követően indulhatott el az elmúlt években. Ez 190 új teherautó, 80 új univerzális eszközhordozó gép, 364 kistehergépjármű, 95 új hóeke, 39 vibrációs henger, 300 növényzetgondozási kisgép, valamint 5 ágaprító gép beszerzését jelenti. A Gazdaságfejlesztési Operatív Program támogatásainak köszönhetően pedig 8 ároktisztító gép, 38 sószóró adapter és 4 aszfaltmaró gép beszerzése valósult meg az elmúlt időszakban, a következő hónapokban pedig további 36 járműre szerelhető, mobil ütközési energiaelnyelő berendezés és 23 rakodógép átvételére kerül sor. A fejlesztéseknek köszönhetően hatékonyabban és nagyobb volumenben végezheti el a Magyar Közút az alap üzemeltetési és fenntartási feladatait - írja közleményében a Magyar Közút.