A Klubrádió vezetése úgy értékeli, hogy a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság nem zárta ki az adót a budapesti 95.3 frekvencia pályázatából - mondta Arató András, a Klubrádió Zrt. vezérigazgatója egy mai sajtótájékoztatón. (A hatóságnak október 14-ig dönthetett arról, hogy mely pályázatokat fogadja be, s melyeket nem). Arató számítása szerint a hatóság december 10. körül hozhatja meg a frekvencia jövőjére vonatkozó döntését. A vezérigazgató arra a kérdésünkre, hogy miként képzelik el a későbbi működésüket, amennyiben vesztenek a pályázaton, azt mondta: "Nem tartom lehetségesnek, hogy ilyen típusú tollvonás legyen".

A sikertelen pályázat esetén a Klubrádiónak lehetősége lenne arra, hogy a tavaly áprilisban pályázaton elnyert és decemberben megkérdőjelezett 92.9 budapesti frekvenciájára vonatkozó pert - amely jelenleg a Fővárosi Bíróságon van, s a közeljövőben tárgyalás lehet - megnyerje, hisz "ezt a pert nem lehet jogállami keretek között elveszíteni" - tette hozzá Arató, aki elmondta, hogy a korábbi Sláger és Danubius rádiók frekvenciájának jogerős esetei is ezt erősítik.

A rádió egyébként sürgősségi eljárást kér, így akár a jelenlegi pályázat végkifejlete előtt ítélet születhet a 92.9 frekvencia jövőjével kapcsolatban. Amennyiben ez sem lehetne alternatíva, akkor is léteznek ma már olyan technikai megoldások - mint például az internet - , amelyekkel széles tömegekhez is el lehet juttatni az élő hangot is, de  Arató szerint az  nem biztos, hogy ebben ő részes lesz.

Eközben elhallgatott - a Jam Rt. által öt frekvenciát üzemeltetett - Balaton környéki régióban a Klubrádió, mert a frekvencia engedély ott is lejárt, s bár a médiahatóság változatlan áron ideiglenesen meghosszabbította az engedélyt, a díj csökkentését kérte a rádió, mivel idő közben az ajkai és a pápai frekvenciát meghirdette a hatóság, így az előbbi műsorszolgáltatás folytonossága kizárt. (Korábban a veszprémi központú körzetben az öt frekvencián a 24 órás adásból 20-at szolgáltatott a Klubrádió). A hatóság azonban nem csökkentette a díjat, ezért hallgatott el a veszprémi, a keszthelyi, a balatonfüredi, az ajkai és a pápai frekvencián a Klubrádió.

Szintén a Klubrádiót érintő döntése volt a médiahatóságnak, amikor meghirdette az esztergomi frekvenciát, mihez úgynevezett vételkörzet bővítéssel jutotta Klubrádió. (Hasonló módon kapcsolódik a Klubrádióhoz a tatabányai frekvencián szóló adó is). A mostani pályázati  kiírás szerint az esztergomi frekvenciára Budapestről a 95.8 frekvenciáról lehet érdemben pályázni. (Ez az Inforádió frekvenciája). Arató feltételezései szerint ebben az esetben sajtóhibáról lehet szó, s elírták az ő, 95.3 frekvenciájukat.