Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hatóság decemberben visszavonta azt a korábbi döntését, amely szerint eredményesen zárult a 95,3 MHz-es budapesti körzeti rádiós frekvencia pályázata. A vita a rádió és a hatóság között arról folyik: alakilag érvénytelen-e a Klubrádió beadványa amiatt, hogy azon az üres oldalak nincsenek cégszerűen aláírva.

A hétfői tárgyalást - amelyen az iratismertetés után a feleket hallgatta meg a bíróság - a nagy érdeklődésre tekintettel a bíróság legnagyobb termében kellett megtartani, mintegy harminc érdeklődő volt jelen.

A Klubrádió jelenleg is a 95,3 MHz-es hullámhosszt használja, frekvenciajogosultságának 2011. februári lejárta óta folyamatosan megújított ideiglenes, hatvannapos engedélyekkel. A hatóság a csatornát 2011 derekán pályáztatta meg, és decemberében hirdette ki nyertesként az Autórádiót, a Klubrádió azonban a döntést megtámadta, a bíróság pedig alaki okok miatt kizárta az Autórádiót a pályázatból.

Azóta több bírósági döntés is született az ügyben, amelyeket a hatóság ellentmondásosnak ítélt, és megállapította, hogy azok alapján nem tud jogszerű döntést hozni, ezért az ügyészséghez fordult. Az NMHH Szóvivői irodája 2012 decemberében azt közölte az MTI-vel: a Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint a médiatanácsnak lehetősége van a pályázatot lezáró döntésének visszavonására.

Stock Richárd, a Klubrádió jogtanácsosa és vezérigazgató-helyettese a hétfői tárgyaláson azzal érvelt, hogy a bíróság hat végzésben mondta ki a Klubrádió pályázatának érvényességét, és a hatóság összes olyan határozatát érvénytelenítette, amely ennek ellenkezőjét tartalmazta. Szerinte a hatóság nem létező tényre hivatkozik akkor, amikor alakilag érvénytelennek tekinti a pályázatot, mert a bíróság nem mondta ki az adatokat nem tartalmazó hátoldalak cégszerű aláírásának követelményét.

A jogtanácsos véleménye szerint a médiatanács nem módosíthatta volna az eredeti, 2011-ben meghozott, a pályázatot lezáró határozatát, mivel egyszer már megtette ezt, a jogszabályok pedig ismételt változtatásra nem adnak lehetőséget. Kijelentette: a hatóság célja a rádió elhallgattatása. Arra is emlékeztetett, hogy a második legjobb eredménnyel a Klubrádió zárta a pályázatot, így az Autórádió kizárása után a rádióját kell nyertessé nyilvánítani.

Lapsánszky András, az NMHH jogi igazgatója tévedésnek nevezte, miszerint a hatóság nem vonhatja vissza saját határozatát, ha annak jogszerűtlenségét észleli.

A nem létező tényekre vonatkozó vádakkal kapcsolatban közölte: tavaly márciusig a hatóság is úgy vélte, hogy érvényes a Klubrádió pályázata, ám a bíróság akkori döntése a pályázat alaki érvénytelenségét bizonyította. Azóta a bíróság következetes álláspontja, hogy az üres pályázati oldalakat is alá kell írni - fűzte hozzá az NMHH jogi igazgatója.