Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A megváltozott élethelyzet és környezet hatással van a táplálkozási szokásainkra, és arra is, hogy mikor és mennyit mozgunk - nyilatkozta a szakértő a rádiónak, hozzátéve, hogy ez mind kihat az emberek közérzetére is. A nyomasztó helyzet pedig kihat az alvásra, ami G. Németh György szerint legalább olyan fontos, mint a táplálkozás, a kettő pedig egymásra is hatással van. A legújabb tapasztalatok, illetve az alvásszövetség elmúlt fél éves megfigyelése is azt mutatja, hogy a járvány miatti rossz hangulat, valamint a szociális ingerek visszaszorulása rontja az alvás minőségét, az elalvási és ébredési idő is későbbre tolódott.

"Később vacsorázunk, esetleg nem megfelelően készülünk arra, hogy aludnunk kell: a televíziózás, az elektronikus eszközök használata belenyúlik az estébe, amikor a szervezetünket, a pszichénket az alváshoz kellene már fölkészíteni" - beszélt még a koronavírus-járvány másodlagos hatásairól a szakember a rádiónak az Infostart.hu szerint. Mindezek pedig felerősítik a stresszt is.

A nemzetközi standardok szerint - a felnőtt lakosságra vonatkozóan - 7-9 órát kellene aludniuk az embereknek.