A liberalizációstop ellen lépnek fel a Hálózatos Patikák

Nem ért egyet a Hálózatos Gyógyszertárak Szövetsége azzal, hogy a Magyar Gyógyszzerész Kamara véleményük szerint egy szűk érdekkört képviselve változtatná meg a patikák tulajdonosi szerkezetét.
Leszák Tamás, 2010. szeptember 8. szerda, 11:45
Fotó:

A 300 taggal rendelkező Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) nem ért egyet azzal, hogy a Magyar Gyógyszerész Kamara egy szűk tulajdonosi érdekkört képviselve, igaztalan szakmai állításokra hivatkozva akarja megváltoztatni a patikák tulajodoni viszonyait, etikátlannak nevezi és meg akarja szöntetni az árversenyt - jelentette ki Kinics László, a Pharmanova Zrt. igazgatóságának elnöke, a HGYSZ szerdai sajtótájékoztatóján.

A szövetség ugyanakkor egyetért azzal, hogy a törvény módosítására szükség van, azonban véleménye szerint ennek piaci alapon kell működnie, ami együtt jár a verseny megjelenésével, így a betegek jobban működő és olcsóbb szolgáltatást kapnak - tette hozzá Kinics.

A HGYSZ a rendszerváltás óta eltelt időszakot jellemző hektikus szabályozás helyett hosszabb távú működést és biztonságot adó regulációt támogat. Kinics szerint a patikák túlnépesedését meg kell állítani, a demográfiai és földrajzi szempontok hiánya jelenti a patikaalapítás előtti szabályozás egyik legnagyobb problémáját. Az új szabályozás azonban véleménye szerint nem a betegekre koncentrál, hiszen annak, hogy a páciens hol kap jó szolgáltatást, semmi köze a tulajdoni viszonyokhoz - fogalmazott.


A HGYSZ a javaslatai szerint nincs szükség kötelező gyógyszerész-kamarai tagságra, a kamarának pedig véleményformáló érdekképviseletként működve nincs szüksége közhivatali jogostványokra - az ellenőrzést egy, a mostaninál erősebb ÁNTSZ-nek kell ellátnia. A szövetség céljai között szerepel, hogy ne határozzák meg a gyógyszerészi tulajdon mértékét, azonban a jelenleginél szabályozottabb patikanyitási rendet kívánnak elérni - hangsúlyozta Korodi Karolina, a HGYSZ elnöke.


A szakmai kompetenciákat, hozzártést és rendet nem a tulajdonosi szerkezet határozza meg, hosszú távon működőképes szabályozás és érdekvédelem csak abban az esetben képzelhető el, amennyiben a legszélesebb bázisra épülő és megegyezésen alapuló érdekvédelmi szövetség jön létre - tette hozzá Kinics.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Pomme, 2010.09.08 20:40

Sajnos Kinics úr az, aki egy szűk réteg érdekeit képviseli (lánctulajdonos gyógyszer-nagykereskedők), és nem a betegekét.

Egyértelmű, hogy a hatalmas információs asszimmetriával rendelkező gyógyszerpiacon a versenyhelyzet szükségszerűen a beteg érdekeinek sérülését hozza magával (amit az információdeficit következtében könnyen meg lehet tenni, és amire a verseny előbb-utóbb rákényszeríti a szereplőket)
Szintén ebből következik, hogy a tulajdonosi viszonyoknak ROPPANT fontos a szerepe, ugyanis így garantálható az expediáló gyógyszerész teljes szakmai függetlensége - ami megintcsak elemi érdeke a kiszolgáltatott betegeknek, hisz független szakmai ellenőrzés nem rendelhető minden egyes gyógyszerész-beteg találkozás mellé.

Azt pedig csak tényleg zárójelben mondom, hogy a vertikális koncentráció (lásd a Kinics úr mögött álló nagykereskedők gyógyszertárláncait) nem éppen a tiszta és szabad verseny körülményeinek megteremtését szolgálja a gyógyszer kiskereskedelemben...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html