Összesen 35 milliárd forintból épít új logisztikai központot a Lidl, amelyet 1 milliárd 200 millió forint értékű beruházásösztönző állami támogatással finanszíroz. Az új létesítmény 400 új munkahelyet teremt, amely 50 százalékos bővülést jelent a Lidl jelenlegi, 3 raktárában dolgozók összlétszámát tekintve. Ez a cég eddigi legnagyobb hazai fejlesztése.

A vállalat jelenleg három, a székesfehérvári, a szigetszentmiklósi és a hejőkürti logisztikai központjaiból látja el az ország 183 Lidl áruházát és ezzel a hazai háztartásokat Magyarország egész területén. A tervek szerint a munkálatok 2021. november második felében zárulnak, az elkészült raktár pedig budapesti és Budapest környéki áruházak kiszolgálásáért felel majd.

A nagy volumenű beruházás összesen 62 ezer négyzetméteren valósul meg - amely 9 futballpálya méretének felel meg - és amelyből több, mint 21 ezer négyzetméter, vagyis 3 focipálya méretű hűtött teret alakítanak ki. Az új raktárban egy hónap alatt több mint 200 ezer raklap fordul majd meg és akár 5000 kamion fogadására is alkalmas.

"Óriási jelentősége van annak, hogy most, nemzetközi, gazdasági nehézségek közepette egy új világgazdasági korszak hajnalán a Lidl úgy döntött, hogy a következő nagyberuházását Magyarországra hozza" - mondta el Szijjártó Péter külügyminiszter a fejlesztés bejelentésekor.

Grósz Jenő, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke pedig arról beszélt, hogy "a Lidl sikere a magyar állam, a magyar emberek sikere is egyben. Vállalatunk a 12. legtöbb magyar munkavállalót foglalkoztató cég Magyarországon, több mint 7 ezer ember számára biztosítunk valóban versenyképes béreket, és ez a szám - többek között a beruházásnak is köszönhetően - még tovább fog bővülni."