Budapest-Baku járatot indít a Wizz Air június 17-től, kezdetben heti két alkalommal - jelentette be Váradi József, a Wizz Air Magyarország Kft. vezérigazgatója, aki lapunk érdeklődésére hozzátette: az említett heti két járattal évi harmincezer utasra számítanak, de amennyiben nagyobb érdeklődés lesz a járat iránt, akkor növelik a járatok számát, s így az éves utasszám is nőhet.

A bakui járattal 34-re gyarapodott azoknak a célállomásoknak a száma, amely elérhetővé vált Budapestről. Váradi arra számít, hogy Magyarország népszerű ponttá válik az azeriek számára, s a cégvezető abban is bízik, hogy Budapest az azeriek számára európai kapuvá válik.

Nijazi Szafarov, Azerbajdzsán gazdaságfejlesztésért felelős miniszterhelyettese kiemelte, hogy az új útvonal összeköttetést teremt a két ország üzleti szereplői között, növeli az áru- és utasforgalmat, és biztosítja a piaci versenyképességet.

Szijjártó Péter, külgazdasági államtitkár pedig arról szólt, hogy  Azerbajdzsán és Magyarország a közelmúltban légügyi megállapodást kötött, s ez tette lehetővé a bakui járat megnyitását. (Ezek az egyezmények a kölcsönösségre épülnek, vagyis a másik félnek is lehetősége van arra, hogy kijelöljön egy légitársaságot. Ezzel Azerbajdzsán nem kívánt élni - tette hozzá az államtitkár.

A kormány a keleti nyitásának jegyében fontosnak tartja, hogy minél szorosabbá fűzze kapcsolatát a kaukázusi köztársaságokkal, s ebből a szempontból is fontos a bakui járatnyitás - emelte ki Szijjártó.

A Wizz Air az elmúlt időben több keleti útvonalat is nyitott, s ennek során is reklámozza Magyarországot, ezért a közlejövőben egy háromoldalú (a Wizz Air, a kormányzat és Magyra Turizmus Zrt.) perspektivikus együttműködést hoznak tető alá, de ennek részleteiről nem beszélt Szijjártó.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy április 22-én megnyitja Moszkvában megnyitja  a Magyar Kereskedőházat , s ekkor az orosz külügyminiszter-helyettessel folytatott tárgyalások fő napirendje lesz a Wizz Air orosz piacra lépésének megtárgyalása. (A Wizz Air már egy ideje megszerezte ehhez a magyar hatóságok hozzájárulását, de az orosz fél még nem lépett). Váradi az orosz sajtó spekulációjának nevezte azt, amely szerint a Wizz Air leányvállaltot alapítva jelenne meg Oroszországban. Elvileg erre lehetősége lenne, de az orosz szabályozási háttér ma korlátozza a cég piacra lépési ambícióit - hangsúlyozta Váradi.