A magyar vezetőnek inkább a pénz, mint a hatalom számít

A Legjobb munkahely felmérés ma Magyarországon a legismertebb hr-célú kutatás, sok cég számára presztízskérdéssé vált, hogy megmérettesse magát és a legjobbak között legyen − mondta lapunknak Balázs György, az Aon Hewitt ügyvezető igazgatója.
Domokos László, 2012. június 21. csütörtök, 18:24

− Az Aon Hewitt idén már tizenkettedik alkalommal bonyolítja le a Legjobb munkahely felmérést (LMF) Magyarországon. Honnan hová jutott a felmérés ennyi idő alatt?

− Először is a számokban látszik a növekedés: míg az első évben körülbelül harminc cég vett részt, azóta elmondhatjuk, hogy a résztvevők száma évente rendszeresen száz felett van. Ma már egyre több cég tudatosan fejleszti dolgozói elkötelezettségét, sőt vannak olyan szervezetek, ahol kifejezetten része a vállalati stratégiának a Legjobb munkahely cím megszerzése. Az is nagy változás, hogy 2006 óta a felmérés regionális szinten is elérhető. Az LMF itthon humán erőforrás szempontból a legismertebb kutatás, kevesen vannak, akik nem ismerik − sokaknak presztízskérdés, hogy megmérettessék magukat és a legjobbak között legyenek. Az Aon Hewitt neve pedig mára szorosan összekapcsolódott a felméréssel, sokan − bár számos más területtel is foglalkozunk − ennek kapcsán ismernek bennünket. Magyarországi versenytársaink nagyságrendekkel kevesebb és módszertanilag kevésbé megalapozott elégedettség- és elkötelezettségmérést végeznek, vagyis valaki vagy velünk dolgozik ezen a területen, vagy nincs reális alternatívája.

− És ez alatt honnan hová jutott az Aon Hewitt?

− Az LMF 2001-es indulásakor hét-nyolc munkatárs dolgozott az akkori cégnél, ma a Hewitt Humán Tanácsadó Kft. összesen 80 főt foglalkoztat, az Aon Hewitt magyarországi tanácsadás üzletágban 22-en dolgoznak. A múlt év legnagyobb változása, hogy a Hewitt globális szinten egyesült az Aonnal, így nemzetközileg és Magyarországon is szélesebb palettát kínálunk az ügyfelek részére − például a munkatársi egészségprogramoknál. Az Aon globális szinten világelső a viszontbiztosítás és a biztosítási brókerség területeken és az egyesülést követően immár a humán tanácsadásban is.

− Az LMF mára olyan hr-branddé vált, amelyre a vállalatvezetők és a szakma egyaránt figyel. Sokaknál presztízskérdésnek számít a cím megszerzése. Mi a következő cél?

− E fázisban két célt lehet megjelölni: egyrészt, hogy a felmérést a kis- és középvállalkozások számára is elérhetővé tegyük, praktikusabb, egyszerűbb formában. Másrészt pedig a spektrum másik széléről közelítve a cél, hogy a magyarországi és a globális multinacionális cégek részére egyre több felmérést készítsünk régiós szinten.

− Az Aon Hewitt a világ első számú hr- és outsourcing tanácsadója. Ehhez képest mivel foglalkozik és milyenek a pozíciói a magyar leánynak?

− Magyarországon az Aon Hewitt a tanácsadó cégek között piacvezető az elkötelezettségmérés és -fejlesztés területén és erős pozíciója van a javadalmazási és juttatási tanácsadás, valamint a vezetésfejlesztés területeken. Itthon az Aon Hewitt outsourcing-szolgáltatást nem kínál. Négy éve kezdtünk tudatosan foglalkozni a munkáltatói márkaépítéssel (employer branding), az egyes vállalatok munkáltatói arculatának mérésével és fejlesztésével, és ma már elsők vagyunk ezen a területen. Emellett folyamatosan keressük azokat az új területeket, amelyek a következő években a legfontosabb kihívást jelentik a hr-vezetők számára, és próbálunk megfelelő támogatást  nyújtani ezekben.

− A munkavállalói tehetség fogalma és koncepciója alaposan megváltozott. Míg korábban elsősorban karrierút és a szaktudás jellemezte a tehetséget, ma inkább a tanulás képességét várja el tőle a munkáltató. Emiatt hogyan változott a tehetségmenedzsment?

− Az LMF-ben az egyik leginkább alacsonyan értékelt elégedettségi terület a karrier. Évek óta vizsgáljuk, mit értenek a dolgozók a karrier fogalmán, különösen mert ennyire leértékelik. Azt látjuk, hogy újabban elsősorban a magasabb fizetés, a juttatások és a szakmai tudás növelése számít igazán fontosnak, a mások vezetésére, a hatalmi törekvésekre, a helyzetbefolyásolási lehetőségekre irányuló motivációk csak ezek után következnek. Ezen új karrierelvásárokat kell figyelembe venniük az új karrier- és tehetségmenedzsment-programoknak is − az Aon Hewitt projektjeinek kialakításánál erre törekszünk.

− És milyen munkahely az Aon Hewitt? Hogyan szerepelnének az LMF-en, ha indulnának?

− Természetesen nem szerepelhetünk a felmérésben, ám minden évben kitöltjük a kérdőívet és értékeljük is az eredményeket. Azt elárulhatom, hogy bár nem nyernénk el a legjobb munkahely címet, de kategóriánkban az első 5-10 között szerepelnénk rendszeresen.

− Az Aon Hewitt több régiós/európai funkciót is Budapestre hozott. Melyek a magyar gazdaság előnyei? Milyen a magyar munkaerő?

− Bizonyos termelési területeken és a nagyobb hozzáadott értéket képviselő szolgáltató központokban a magyar munkaerőnek továbbra is jelentős a versenyelőnye. Jól képzett, megfelelő nyelvtudással rendelkező embereket találunk itthon, és határozott előnyünk Indiához, Ázsiához képest, hogy több a nem angol európai nyelveket beszélők száma. A nagy globális központokhoz való közelség, az európai beágyazottság is mind olyan előnyök, amelyek mellettünk szólnak. Az Aon Hewitt európai aktuárius központja is e tényezőket vette figyelembe, amikor öt évvel ezelőtt Budapestre költözött. Létszámuk folyamatosan nő, jelenleg 50 munkatársat foglalkoztatnak, és hoszú távra rendezkedtek be. Az Aon Hewittnál összesen három ilyen központ van a világon − az indiai Gurgaon, London és Budapest −, ezért erre külön büszkék vagyunk.


HOZZÁSZÓLÁSOK