A magyarok többsége nem aggódik a nyugdíja miatt

A magyarok bő harmada (38 százalék) az aktív éveihez képest alacsonyabb életszínvonalat vár nyugdíjasként - derül ki a Vienna Life Biztosító decemberben végzett nyugdíjkutatásából, amelynek keretében több mint 600 embert kérdeztek meg.
Napi.hu, 2016. december 27. kedd, 14:41

Az eredmények alapján minden második válaszadó (52,5 százalék) azonban nem számít anyagi visszaesésre idősebb korában. Sőt még olyanok is vannak, akik szerint a nyugdíjba vonulás után javul majd a pénzügyi helyzetük - igaz, ezt 100-ból mindössze nagyjából öten gondolják - adta hírül a biztosító.

Arra is rákérdeztek, hogy "Nyugdíjasként mi biztosítja majd az Ön anyagi biztonságát?, itt több választ is megjelölhettek. A legtöbben azt ikszelték be, hogy számukra az addig összegyűjtött megtakarításaik jelentik majd a stabilitást idősebb korukban.

A második legtöbb szavazat viszont még mindig az állami nyugdíjra érkezett. Harmadik helyen vannak azok, akik vagyonuk felélését (például lakásuk eladását, kisebbre cserélését) tervezik. Az utolsó helyen pedig azok vannak, akik terveik szerint a családjukra támaszkodnak majd aktív éveik után.

HOZZÁSZÓLÁSOK