A MÁV-val szerződött Simicska és Nyerges cége

A BKV után a MÁV reklámhelyeit is a Publimont értékesíti, a cég nagyobb bevételt ígért a vasúttársaságnak.
Napi.hu, 2014. január 15. szerda, 08:32
Fotó: Napi.hu

A Nyerges Zsolt közvetlen és Simicska Lajos közvetett érdekeltségébe tartozó Publimont Kft. a közelmúltban szerződött a MÁV Zrt. reklámfelületeinek hasznosítására - írja a Népszabadság. A MÁV azt közölte a lappal, hogy a tavaly nyári tenderen a Publimont Kft. három versenytársát, az Epamedia Hungary és az Euroawk Kft.-t, illetve a Gewista m. b. H.-t utasította maga mögé.

A tendergyőztes ajánlat 2014-re 260 millió forint bevételt garantál a vasútnak. A marketingkommunikációs és reklámcélú portfóliójának értékesítéséből a MÁV 2011 óta nem szedett össze ennyit, bevételei folyamatosan estek ezen a területen, a 2008-as 408 millió forint után tavaly már csak 220 millió forint érkezett be. Az 1000-1100 hirdetési helyszín eddigi bérlőinek pedig a MÁV már fel is mondott.

A Publimont az eddiginél nagyobb bérleti díj mellett azt is garantálta, hogy növeli a reklámcélú eszközök számát, amivel a 2012-es eredményekhez képest ötéves távlatban hozzávetőleg harminc százalékkal nagyobb forgalmat generál. A többi között a BKV reklámhelyeit értékesítő és most a vasúton terjeszkedő Publimont becslések szerint már eddig is kezében tartotta a közterületi reklámpiac harmadát, a MÁV reklámfelületeinek megszerzése csak növelte a lehetőségeit. Az utóbbi évek már e nélkül is sokat hoztak a cég konyhájára. A kft. árbevétele a 2010-es 2,8 milliárd forintról 2012-re 5,8 milliárd forintra nőtt. A 25 főt foglalkoztató vállalkozás adózott eredményei is mutatósak: 2012-ben ez a tétel megközelítette az 1,9 milliárd forintot. A nyereséget a tulajdonosok rendszerint osztalékként fizetik ki.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

gitar53, 2014.01.15 13:24

Ha nem nyomnák Krahácsot lehet hogy a béka fenekénél lenne a cég!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Evander, 2014.01.15 09:58

@ZalanIvan: Na ja, még a végén kiderül a MÁV is hirdet majd saját felületein Simicskán keresztül.
Lopásban a fidesz jobban teljesít.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ZalanIvan, 2014.01.15 08:39

Ha azt ígérte, meg is lesz. Ha másképp nem, állami hirdetések állami cégnek, magáncégen keresztül.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html