Első ránézésre a száz legnagyobb árbevételű hazai társaság forgalma tavaly mintegy 12 százalékkal gyarapodott. Nem A korábban stabilan bronzérmes GE hirtelen az élre ugrott, megelőzve nemcsak az Audit, hanem az időtlen idők óta utcahosszal vezető Molt is - írta a Figyelő.

A GE közel megháromszorozta forgalmát, nem arról van szó azonban, hogy a világ összes erőművéhez Veresegyházáról szállítottak turbinarészegységeket. Az amerikai konszern egy bonyolult, a francia Alstom energetikai részlegének megvásárlásához kapcsolódó tranzakciósorozat keretében 2360 milliárd forint árbevételt és 1860 milliárdos rendkívüli eredményt mutatott ki Magyarországon.

A GE-n átfolyt összeg olyan nagy, hogy az egész mezőny teljesítményét jelentősen torzítja. A 12 százalékos összesített árbevétel-emelkedés nagyobb része is ebből fakadt. Ezt figyelmen kívül hagyva a bővülés mindössze 3,7 százalék. A top 100 2014-ben még csaknem 7 százalékkal növelte forgalmát.

Hasít a Duna Aszfalt

Az első tízben mindössze egy változás történt. A tavaly innen kiesett Magyar Suzuki 28 százalékos forgalomemelkedésével visszatért a 9. helyre, a legutóbb pontosan itt álló E.ON viszont visszaszorult a 12. pozícióba.

A Tesco azért maradt ki ezúttal is a gyorsmérlegből, mert üzleti éve eltér a naptáritól, így nem készült még el a 2015-ös beszámolóval. Ami a 100-as rangsoron belüli mozgásokat illeti, 12 vállalat javított legalább tíz pozíciót, közülük a legnagyobb nyertes a Duna Aszfalt plusz 24 hellyel.

A tíz legnagyobb magyarországi vállalat
RangsorCégnévNettó árbevétel (2015, milliárd forint)
1.GE Infra CEE Holding Kft.*4502,7
2.Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.*4102,6
3.Audi Hungaria Motor Kft.2610,7
4.MVM Magyar Villamos Művek Zrt.*1266,5
5.Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.1064,9
6.Bosch-csoport*995,1
7.Samsung Electronics Magyar Zrt.758,6
8.Magyar Telekom Távközlési Nyrt.*656,3
9.Magyar Suzuki Zrt.618,6
10.Flextronics International Kft.510,0
* konszolidált adatok
Forrás: Bisnode, Figyelő