A Provident Pénzügyi Rt. tavaly 700 millió forintnyi kölcsönt adott és 10 600 ügyfelet gyűjtött, jelenleg pedig 23 ezer hitel fut a cégnél – derült ki a társaság mai sajtótájékoztatóján. A cégnél egy ügyfél csak egyetlen hitellel rendelkezhet, de a jövőben ez megváltozhat, illetve a 6 és 9 hónapos futamidejű termékek mellett idővel egyéves lejáratúak is megjelennek. A társaság eddig 1,6 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, s ez 5,6 milliárdra növekszik az idén. A cég tavalyi – törtévi – vesztesége több mint félmilliárd forint lett. Eddie Lawrenson, a társaság vezérigazgatója korábban lapunknak úgy nyilatkozott, hogy elhanyagolható az elbukott hitelek aránya. A Provident hitel egyértelmű előnye, hogy azok is igényelhetik, akiknek nincs semmiféle bankkapcsolatuk, és 2-3 nap alatt hozzá lehet jutni – készpénzben. A jövedelmet nem, csak a munkahely meglétét kell igazolni, a hitelfelvevő 18–70 év közötti magyar állampolgár lehet. Amennyiben egy ügyfél nem tud fizetni, a cég kész a törlesztés átütemezésére, így a futamidő hosszabbra is nyúlhat, vagy átmenetileg csökkenhet a részletfizetés összege, de ez nem jár többletköltséggel. Az átütemezést kérők nem zárják ki magukat a későbbi hitelfelvétel alól, míg a nem fizetők automatikusan a bankközi feketelistára kerülnek. Mindezek ellenére fontos megjegyezni, hogy a hitel ára igen magas, összevetve például a hasonlóan egyszerűen megszerezhető folyószámlahitellel. Az utóbbi egyetlen feltétele, hogy az ügyfél legkevesebb három hónapos aktív bankszámlamúlttal rendelkezzen, vagyis közvetlenül ide kapja a fizetését. Ha ezt már teljesítette a kérelmező, a folyószámlakölcsönhöz egy-két nap alatt hozzájuthat. A fél évre felvett Provident-hitelnél 50 ezer forintra csaknem 24 ezer forint kamatot kell fizetni, míg egy banki folyószámlahitelnél fél év alatt legfeljebb 4–6 ezer forint a kamat, így a Provident hitele sokkal drágább, mint bármely más piaci hitel Magyarországon.