Már zajlik a Cégbíróságon a bejegyzés, így hamarosan új gazdája lehet egy volt Quaestor-leánycégnek - tudta meg a Napi.hu. Október elején számoltunk be arról, hogy lapunk információi szerint a Quaestor Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató (QFNy) Zrt.-ben lévő 100 százalékos részesedésre kiírt pályázat eredményes volt, a céget az Allianz Hungária Zrt. veheti meg. Úgy tudtuk, hogy a nem különösebben nagy társaságért komoly verseny volt, a győztes pedig váratlanul magas árat ajánlott.

A felszámolás alatt álló Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt. f.a. felszámolóbiztosa, a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. színeiben működő Piller Zsuzsa írta ki a nyilvános ajánlattételi felhívást a társaság egyik piacképes vagyonelemének eladására. A sikeres értékesítésről szóló információt akkor sem az eladó, sem pedig a vevő nem erősítette meg. Mára viszont változott a helyzet.

Az Allianz-csoport tényleg megvette

Az Allianz Hungária lapunknak elismerte ugyanis, hogy az Allianz-csoport megvásárolta Magyarország egyetlen foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményét - ezáltal a magyar piacon kiemelt jelentőségű szereplő lett mind a nyugdíj-biztosítási, mind a nyugdíjpénztári oldalon. Válaszuk szerint a vételár nem publikus.

A társaság új neve Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. lett. Az új életre kelő cég speciális életbiztosítóként működik majd, és a munkáltatói partnerek számára kínál munkavállalóknak nyújtható egyedi nyugdíjkonstrukciókat. A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató konstrukció az önkéntes nyugdíjcélú megtakarítási lehetőségek körét szélesíti. Az Allianz szerint az új lehetőség tovább erősíti termékstratégiájukat.

A legfrissebb cégbírósági adatok szerint az új tulajdonos bejegyzése már folyamatban van, ha megtörténik, október 6-i dátummal lesz hatályos. Az Allianz egyúttal tőkét is emelt: a társaság jegyzett tőkéje ugyanis 850 millió forinttal, 1,903 milliárd forintra nő. A két új cégvezető pedig Kravalik Gábor és Mészáros Győző. Már a társaság új honlapja is aktív.

Mit tud egy foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató?,

A gazdát cserélő társaság profilja Magyarországon egyelőre példa nélküli, ugyanis jelenleg nincs ilyen a piacon, más egyelőre nem kínál foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatást, holott erre 2010 óta megvan a törvényi lehetőség. Piaci vélemények szerint a magas vételár indoka az lehetett, hogy az új tulajdonos valamilyen nagy dobásra készül, saját értékesítő hálózatát használva ugyanis lényegesen eredményesebb lehet, mint a Quaestor volt.

Egy foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató mind a tulajdonrésszel (részvénnyel) rendelkező foglalkoztató munkavállalói, mind más foglalkoztatók és azok munkavállalói számára kínálhat nyugdíjkonstrukciókat. A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás pedig lehet egyösszegű kifizetés, határozott idejű járadékszolgáltatás, életjáradék szolgáltatás, illetve ezek kombinációja. A kifizetésre pedig a nyugdíjkorhatár betöltésével válik jogosulttá a dolgozó.

A gazdát cserélt egykori Quaestor-leány egyfajta be nem teljesült álom volt. A céget ugyanis 2010-ben alapították és azóta is Magyarországon egyedüliként kínált foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatást. E konstrukció - amely az önkéntes nyugdíjcélú megtakarítási lehetőségek körét szélesíti - lényege az, hogy a munkáltató érdemi nyugdíjcélú megtakarítást képezzen dolgozói számára adókedvezménnyel, míg a juttatásra a munkavállaló csak akkor válik jogosulttá, ha letelik az úgynevezett feltételes jogszerzési időtartam, azaz a foglalkoztató által meghatározott 1-5 évig a vállalatnál marad. Ha pedig idő előtt megy el a cégtől, akkor a befizetéseket nem ő fogja majd megkapni, hanem a többiek, akik maradtak.

Mérlege alapján az 1,052 milliárd forintos jegyzett tőkéjű QFNy Zrt. "rendben lévőnek" tűnt: adózott eredménye tavaly 3,8 millió forint volt, a 2013-as 5,5 millió forint után. A foglalkoztatottak átlagos létszáma tavaly 15 fő volt, majd ez idén négy főre csökkent. Minden bizonnyal már az új tulajdonos aktivitásának jele, hogy a Céginfo.hu adatai szerint 2015. december elején a cég létszáma 4-ről 11 főre ugrott.

Kellett az új tőke

A 2014-es beszámolóból kiderül, hogy tavaly három foglalkoztató 396 dolgozó után fizetett be 91 millió forintot és 228 ezer eurót, továbbá 23 millió forint és 68 ezer euró értékű tagi kiegészítés is érkezett. A QFNy Zrt. korábban azt közölte, hogy önálló jogi személyiség és nem érintett a Quaestor Financial Hrurira Kft. csődeljárási folyamatában, ám a Quaestor-kötvény kitettsége miatt a forint alapú befektetési portfóliói kisebb mértékben érintettek. Jó hír, hogy nyugdíjszolgáltatásra szóló igény még soha nem érkezett a szolgáltatóhoz.

Már csak azért is új tőke kellett a cégbe, mert a zrt. a jegyzett tőkéje egy részét is elbukhatta a Quaestor-kötvényeken, így mindenképpen lépni kellett, hogy az 1,143 milliárd forintos minimális biztonsági tőke meglegyen - derül ki a tavalyi évről szóló beszámolóból. Nem csoda, hogy a társaság könyvvizsgálója úgy fogalmazott: alapos kétely merült fel arról, hogy a vállalkozás képes lesz-e továbbműködni.