A kommunikációs iparág a Magyar Reklámszövetség összefogásával tavaly és idén tárgyalásokat folytatott a kormányzattal az iparágat érintő esetleges új adónemek kapcsán. Ezen folyamatok alapján meglepetésként érte az iparágat és annak meghatározó szakmai szervezeteit, hogy az elmúlt napokban a sajtó tényként kezelte a reklámadót tartalmazó törvénytervezet újbóli felvetését, majd ez az Országgyűlés honlapján ma meg is jelent, lévén az iparágat erről a kormányzat semmilyen módon nem értesítette - írják a szakmai szervezetek közleméányükben.

A tervezet a tavalyi javaslatnál is súlyosabb terheket róna a magyar médiavállalkozásokra, amelyek jelenleg is számos adónem formájában járulnak hozzá a közös teherviseléshez. További versenyhátrányt jelent a kivetendő adó a magyar kommunikációs iparág számára az olyan globális szereplőkkel (például Google, Facebook) szemben, akik a magyar reklámpiaci bevételek jelentős részét képviselik - olvasható a közleményben.

Munkahelyek szűnhetnek meg, kisebb bevétele lesz a költségvetésnek

A reklámadó összege a médiavállalkozások oldalán költségnövekedésként jelentkezik, amelyet a médiavállalatoknak ki kell gazdálkodni - mivel az áremelés a jelenlegi piaci viszonyok között szinte lehetetlen, ezért félő, hogy a kieső bevételre adott válasz csak a munkahelyek megszüntetése, valamint a magyar nyelvű tartalomelőállítás visszafogása lehet.

Különösen súlyos következményekkel járhat az adó kivetése a televíziós szektorban, amely az adó sávos szerkezete miatt a legnagyobb befizető lehet. Az adó összegének kigazdálkodására adott végső válasz a magyar székhelyű vállalkozások külföldre költözése lehet, amely természetesen még nagyobb volumenű munkahely-csökkenéssel illetve költségvetési bevételkieséssel járna.

A reklámadó azonban nem csak a médiavállalkozásokat, hanem áttételeken keresztül az egész kommunikációs iparágat, így a hirdetőket, a reklámügynökségeket valamint az egyéb kiegészítő szolgáltatásokat végző, jellemzően magyar kkv-kból álló szegmenseket is károsan érintené.

Egyeztetést kérnek a kormánytól

A Magyar Reklámszövetség tavalyi kutatása kimutatta, hogy minden reklámra költött 10 forint 47 forintttal járul hozzá a nemzetgazdaság növekedéséhez. A kommunikációs iparág a nemzetgazdaság motorja, ilyen módon a tervezett adóból remélt költségvetési bevétel eltörpül azon káros hatásokhoz képest, amely az iparág szűküléséből, ilyen módon az innováció csökkenéséből, a munkahelyek elvesztéséből és a fogyasztás csökkenéséből érintheti a költségvetést - írja a reklámszövetség.

Az iparági szervezetek a fentiek alapján ezúton is arra kérik a kormányt, hogy vizsgálja felül a reklámadó bevezetésére vonatkozó javaslatot, illetve tartsa fent az iparággal azt a párbeszédet, amely hozzájárul ahhoz, hogy a kommunikációs szektor továbbra is betölthesse a magyar gazdaság növekedésében játszott fontos szerepét - olvasható az állásfoglalásban.

  • Magyar Reklámszövetség
  • Direkt- és Interaktív Marketing Szövetség
  • Helyi Rádiók Országos Egyesülete
  • Interactive Advertising Bureau Hungary
  • Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete
  • Magyar Lapkiadók Egyesülete
  • Magyar Marketing Szövetség
  • Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége
  • Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete
  • POPAI Magyarországi Egyesület
  • Professzionális Piackutatók Társasága
  • Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesülete
  • Reklám Világszövetsége Magyar Tagozata
  • Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesülete