Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elmúlt év végéig összesen 1970 ingatlant ajánlottak fel a bankok a Nemzeti Eszközkezelő részére, ezekből 600 lakást tudott december végéig megvásárolni a szervezet - mondta el Csillag Tamás, a NET vezérigazgatója. A bennlévő állomány feldolgozását februárra szeretné lezárni az Eszközkezelő, ekkortól várható, hogy az év eleji módosulások - az igénybe vevők körének kiterjesztése - érdemi felajánlás-bővítést hoz majd.

Csillag Tamás szerint tavasszal a Parlament új szabály-módosításokról dönthet. Ezek közül kiemelhető, hogy a NET-hez került ingatlanokat a jelenlegi törvényben megszabott 2 éves időtartam helyett a más jogszabályok által maximálisan biztosított 5 éves időtartamra tolják ki.

A határidő kitolásával párhuzamosan ugyanakkor mérlegelésre javasolja a kormánynak a NET a visszavásárlási érték egyértelműsítését. A jelenlegi két érték közül az ügyfél számára méltányosabb számítást - a NET által fizetett vételárnak az MNB alapkamattal növelt értékén történő vásárlást - tartanák meg, ám szeretnék, ha az Eszközkezelő által a lakásfenntartásra költött beruházási összegeket is kifizessék a lakók. A futamidő kitolásával párhuzamosan megfontolandó, hogy a NET-nek joga legyen a rossz állapotú, indokolatlanul magas költségek mellett fenntartható lakások helyett új, az ügyfél lakhatási céljainak megfelelő ingatlant felajánlani.

A futamidő hosszabbítás ugyanakkor háttérbe szoríthatja azt az elképzelést, hogy az önkormányzatok átvegyék a NET-től a lakásokat - Csillag szerint amúgy sem éreznek komoly érdekélődést ez iránt. A NET egyelőre nem akar saját ingatlankezelőt létrehozni, ezért a MÁV Ingatlankezelővel szerződtek le az átvett ingatlanok kezeléséről.

Átlag 3,2 milliót érnek a lakások

Ugyancsak el lehet gondolkodni a jogosulti kör bővítéséről is - a gyerekszám-előírás eltörléséről -, ám Csillag Tamás szerint a jogosulti kör a jelenlegi feltételek mellett is jóval nagyobb. Nem a bankok ellenállásán múlik a dolog: tavaly olyan ingatlant nem árvereztek el a pénzintézetek, amelynek lakója megfelelt volna a NET feltételeinek és a társaság tapasztalatai szerint valamennyi felajánlást továbbítanak a bankok az Eszközkezelő felé.

A gondot az ügyfelek rossz tájékoztatása, kevés ismerete, bizalmatlansága és - komoly mértékben - a meglehetősen bonyolult konstrukció megértésének képessége okozza. Jól látszik, hogy azok a bankok tudnak komolyabb nagyságrendben ingatlant felajánlani, akik személyesen igyekeznek elérni az ügyfelet - a levélben kiküldött papírokat a hiteladós manapság már el sem olvassa, hiszen azt a sokadik fizetési felszólításnak gondolja. A NET ezért a bankok mellett a családsegítő szolgálatok bevonásában is gondolkodik. Csillag Tamás szerint jó megoldás volna, ha az önkormányzatok is tájékoztatást tudnának nyújtani azon ügyfeleknek, akik az ismereteik szerint megfelelnének a NET feltételeinek.

Az eddig átvett lakások átlagos bekerülési értéke 3,2 millió forint. A statisztikák egyértelműen jelzik, hogy minden NET-es lakásvásárlásra fordított forint több, mint 2 forint banki tartozást tüntet el a rendszerből - a bankok a követelések 55 százalékáról mondanak le átlagosan a NET-nek történő felajánlással.

Fővárosban gond a magas ár

A felajánlott ingatlanok 80 százaléka önálló ház, 20 százalékuk társasházi lakás. Az ingatlanok 46 százalékát kistelepülésekről ajánlották fel a tulajdonosok, vidéki városban a felajánlott ingatlanok 37 százaléka  megyei jogú városból 13 százalék érkezett, s csak 4 százalék a budapesti ingatlan. A fővárosban láthatóan a 15 milliós értékhatár akadály, bár az is közrejátszhat, hogy itt legalább mozog valamennyire az ingatlanpiac, ezért a tulajdonosok a piaci értékesítést választják inkább. Az ingatlanok egy része gondozott, rendben van - vélhetően ezek lesznek azok, amelyeket a tulajdonosok a későbbiekben visszavásárolnak. A lakások nagy része átlagos állapotú, ám igen sok az olyan ingatlan, amelyre a tulajdonos évek óta nem költ, hiszen folyamatosan abban a veszélyben él, hogy a bank bármikor elviheti azt a feje felől.

A NET ugyan a banki tartozást leveszi az ingatlanról, ám a közüzemi tartozások a későbbiekben is fennállnak - így viszont csak részben megoldás a családok fizetési gondjaira. A NET felé a lakbérfizetés azon kevés ingatlan esetében, ahol már él, rendben van, ám Csillag Tamás szerint komolyan készülnek arra, hogy rendkívül gyorsan lépjenek. A jogszabály ugyan most már a korábbi 3 hónapnyi tartozás helyett 6 hónapnyi tartozás után teszi felmondhatóvá a szerződést, ám ennyi idő kell Csillag Tamás szerint arra, hogy az ügyfeleket "megtanítsák" arra, hogy itt már nincs más út, mint fizetni. Gondolkodnunk kell a nem fizetők kilakoltatása utáni elhelyezéséről is - noha ez alapvetően nem feladata az Eszközkezelőnek - mondta Csillag Tamás.

Az idei évben az Eszközkezelő 13500 felajánlással számol, amelyből 9500 kontraktust le is akarnak majd zárni. Ennek fedezete az idei költségvetésben szereplő 33 milliárdból finanszírozható.