Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény szerint a médium elfogadhatatlannak tartja, hogy a múlt évben a napirendről lekerült tervezet most mindenfajta előzetes egyeztetés, a piac meghatározó szereplőinek megkérdezése nélkül került a parlament elé.
"Különösen aggályosnak tartjuk, hogy a mai napon benyújtott tervezet a korábbinál is nagyobb terheket róna a médiapiac szereplőire".

A TV2 úgy látja, ha a törvényt elfogadják, az beláthatatlan következményekkel járna a médiavállalkozások számára, különös tekintettel a legnagyobb befizetőre, a televíziós szektorra, így a TV2-re is. Hozzátették, hogy az új adó körülbelül 1,6-1,8 milliárd forint bevételkiesést jelentene a "100 százalékban magyar tulajdonba került" TV2-nek. A 2013-as 10 milliárd forintos veszteség mellett ez a tétel a vállalat működését ellehetetlenítené. Így akár meg is szűnhetnek az olyan műsorok, mint például a Tények, a Mokka, a Napló és az Aktív, de a Jóban Rosszban is veszélybe kerülhet - hívták fel a figyelmet.

"A TV2 a fentiek alapján határozottan arra kéri a kormánypártokat, hogy álljanak el a reklámadó bevezetésétől" - jelentették ki.

Az RTL Magyarország korábban szintén közleményben tiltakozott a tervezet ellen. A társaság szerint a reklámadó bevezetése durva kísérlet arra, hogy a kormány ellehetetlenítse az ország legnagyobb médiumát, amely "az elmúlt 17 évben bizonyította a pártoktól, és így a kormánytól való függetlenségét".

A hétfőn beterjesztett javaslat különböző adósávokban határozza meg a reklámbevételek adóját, amelyeket fél milliárd forintos árbevételig 0 százalékos adó terhel, a 20 milliárd forintot meghaladókat azonban már 40 százalékos. A törvény, amely már 2014-re is megállapítana adófizetési kötelezettséget, a kihirdetése utáni 31. napon lépne hatályba.