Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Takeucsi Hiszasi, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója a tatabányai márkakereskedés pénteki megnyitóján emlékeztetett arra, hogy a magyarországi személygépkocsi-piacon a Suzuki a csereakciók eredményeként 2012-ben a hatodik helyet érte el a márkák rangsorában. A magánvevőknek történő eladásokban viszont 12,9 százalékos részesedésével az első helyen végzett - emelte ki. Hozzátette: az új tatabányai kereskedés engedélyezésével a Suzuki célja a magánértékesítések további bővítése, 2008 óta ez a márka első újonnan nyitott szalonja.

A vezérigazgató az MTI kérdésére elmondta, az esztergomi gyárban már végeztek az új SX4 proto-gyártásával, jelenleg a gyártástechnológia finomhangolása folyik, augusztusban megkezdik a sorozatgyártást, szeptemberben pedig az értékesítést.

Az új modellből egy éves intervallumban 80 ezer darabot szeretnének gyártani. Kezdetben az értékesítés fő piaca Európa, később az eladásokat kiterjesztik a Közel-Keletre, Afrikára és bizonyos ázsiai, óceániai és dél-amerikai országokra - ismertette a társaság vezetője.

A Magyar Suzuki Zrt. értékesítési árbevétele 2012-ben 1,4 milliárd euró volt, a beszerzési alapú beruházás elérte a 77 millió eurót. 2011-ben a cég 1,581 milliárd euró nettó árbevételt ért el, csaknem három százalékkal haladva meg a 2010. évit.

A magyarországi autópiacon a Suzukival szerződésben lévő mintegy 80 kereskedő tavaly 3300 gépkocsit értékesített, 200 százalékos növekedést érve el. A válság előtti években még évi 39-40 ezer új járművet értékesített a magyar piacon mintegy 150 Suzuki-kereskedő.

A Suzuki Motor Corporation a 2012-es naptári évben 7,1 százalékkal 2,68 millióra növelte globális autóeladásait, bár ugyanezen idő alatt európai értékesítései az általános autópiaci forgalomcsökkenés miatt 13,5 százalékkal, 202 ezerre estek vissza. Az áprilistól márciusig tartó pénzügyi éve első kilenc hónapjában, 2012 áprilisától decemberig a Suzuki Motor 1823 milliárd jen (4244 milliárd forint) értékesítési árbevételt ért el, 1,4 százalékkal magasabbat az egy évvel korábbinál. Az idén 3,5 százalékos árbevétel-növekedést célzott meg a Suzuki Motor Corp.