A jelenlegi hat helyett egyetlen cég kezébe adja a főváros a turisták körében népszerű városnéző buszok üzemeltetésének jogát, írja a 24.hu. A lap szerint erről szerdán döntött a fővárosi közgyűlés, egy zárt ülésen tárgyalt, helyben kiosztott előterjesztés alapján.

A testület fideszes többsége által megszavazott javaslat szerint 2017. január 1-től már csak az úgynevezett koncessziós eljárásban kiválasztott cég vagy konzorcium végezheti ezt a tevékenységet, a koncessziós jog pedig húsz évre szólna.

A cikk azt írja, az előterjesztés szerint pénzt akar látni a főváros. Jelenleg hat cég üzemeltet nagyjából 55, jórészt elavult városnéző buszt. Ebből négy működik hop-on hop-off rendszerben, vagyis a turisták bárhol fel- és leszállhatnak. A négy cég árbevétele összesen 1,5 milliárd forint, amiből a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) a megállók használatáért évente 56 millió forintot fizetnek, a fővárosnak és a kerületeknek pedig nagyjából 8-10 millió forintot a közterület használatáért.