A majdnem 16 ezer, 15 évesnél idősebb ember megkérdezésén alapuló mérés szerint Vasban 77, Győr-Moson-Sopronban 71, Zalában 70, Fejérben pedig 52 százalék azok aránya, akik "egy átlagos napon" olvassák a megyei napilapot, míg az országos bulvárorgánumokat 10-17, a közéleti lapokat pedig 4-6 százalék veszi kézbe vidéken. Egyedül a megyeilap-tabella végén kullogó Nógrádban sikerült az országos lapoknak - együtt - befogniuk a helyi kiadványt, amelynek 24 százalékos olvasottságával szemben a bulvár 15, a szerzői piac pedig 9 százalékos eredményt ért el. A bulvárlapok Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom megyében érték el a legjobb eredményt, Veszprém, Hajdú-Bihar és Szabolsc-Szatmár-Bereg megyében pedig a legrosszabbat. A politikai lapok Hevesben és Nógrádban rendelkeznek a legnagyobb (a 15 év felettiek 9-9 százalékát kitevő) olvasótáborral; a sereghajtó itt Vas és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, a maga 4-4 százalékával. A nyugati országrészben a legszembetűnőbb a megyei lap dominanciája: míg a vizsgált csoportban 77 százalékos olvasottságot mondhat magáénak, az országos bulvárt 15, a négy "nagy" politikai napilap valamelyikét 4 százalék forgatja egy átlagos napon. A kutatásban nem szerepel sem Pest megye, sem a főváros: e két helyütt ugyanis nem árusítanak regionális napilapot.