A Vodafone is új generációba lépett

A Vodafone Magyarország Rt. megállapodott a Nemzeti Hírközlési Hatósággal az UMTS-tenderen meghirdetett, úgynevezett "B" frekvenciablokk megvásárlásáról. A társaság a licencért az UMTS-ből származó bevétel arányában, de minimum 16,5 milliárd forintot fizet.
Diószegi József, Csernátony Csaba, 2004. december 22. szerda, 14:54
Fotó:

A mobilszolgáltató az idén 5,5, jövőre 2,5 milliárd forintot fizet be nettó a költségvetésbe. A fennmaradó időszakra, tehát 2006 és 2019 között fizeti be a Vodafone a fennmaradó 8,5 milliárd forint, illetve az UMTS-bevétel 0,3 százaléka közül a nagyobb összeget - mondta el Kovács Kálmán informatikai miniszter a kormány mai ülését követő sajtótájékoztatón. A három mobilszolgáltató (a Pannon GSM, a T-Mobile és a Vodafone) összesen idén nettó 16,5 milliárdot fizet, ami felülmúlja a tervezett 15,7 milliárd forintot. A frekvenciatartományok értékesítéséből származó összeg az évek során legalább bruttó 66 milliárd forintra rúg majd.

Vitai Attila, a Vodafone Magyarország Rt. vezérigazgatója becslése szerint, ha az UMTS-szolgáltatás beválik, a végösszeg néhány milliárd forinttal emelkedhet. A mostani megállapodás mellett az is a cég elkötelezettségét jelzi a hazai piac iránt, hogy a következő években mintegy 500 millió eurós befektetést kíván megvalósítani. Hozzátette: a három jelenleg is piacon lévő mobilszolgáltató egyenlő méretű 3G frekvenciatartományokat vásárolt meg: a Pannon 19 milliárdot, a T-Mobile 17 milliárd forintot fizetett. A Pannon magasabb vételárát az magyarázza, hogy a cég az UMTS-frekvencia mellett az 1800 MHz-es tartományban is frekvenciát szerzett, azaz a licitre kínáltak közül a legértékesebb csomaghoz jutott hozzá.

HOZZÁSZÓLÁSOK